#Európai Unió

Kijevbe látogat a jövő héten az Európai Bizottság

A látogatást a szolidaritás jegyében teszik majd, mivel harmadik évfordulójához közeledik Oroszország Ukrajna elleni háborúja. A találkozó azonban valószínűleg attól sem független, hogy az elmúlt napok arról szóltak: Washington kihagyná Európát a béketárgyalásokból.


Rodrigo Ballester, az MCC tanára, „wokebuster”: Mint volt uniós tisztviselő szégyellem magam

Az Orbán-kormányt érő nemzetközi kritikák erőszakosabbak, mint bármelyik magyar kormányzati kampány, az MCC-ben pedig magas szintű a véleménynyilvánítás szabadsága – vallja Rodrigo Ballester, a közpénzzel és részvénycsomagokkal kistafírozott kormányközeli think tank tanára, aki 15 év uniós munka után váltott magyarországi karrierre. Az öt nyelven beszélő szakember magyarul még nem tud, az Orbán-kormány miniszteri biztosaként a kutatás és a felsőoktatás „nemzetköziesítéséért” felel. Mi volt a legnagyobb kultúrsokk, ami itt érte? Miért ezek „élete legjobb évei”? HVG-portré.


A magyar fiatalok az európai átlagnál jobban aggódnak a megélhetésük miatt, a migráció nem érdekli őket, az Orbán-kormányt nem ismerik, sőt, Magyarországhoz is egyre kevésbé kötődnek

Egy 16–30 éves uniós polgárok körében végzett EP-felmérés szerint a közösségi média a fő információforrása ennek a korosztálynak, és a többség tisztában van az online dezinformáció kockázataival is. A magyar fiataloknak csak a negyede számára elsődleges az országhoz és nemzeti való kötődés, és a migráció miatt sem aggódnak.












Magyarország lemarad az európai honvédelmi versenyben

„Ütőképes hadseregről” és erős magyar honvédelemről nyilatkozik újra és újra Orbán Viktor, de a katonai szolgálat népszerűsítése és a haderő létszámának növelése elmarad az európai átlagtól. Körkép az Európai Unió remilitarizálásáról.







Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Olcsó orosz energia, korlátlan hozzáférés a kínai piachoz, amerikai biztonsági garancia – Paolo Gentiloni, az előző Európai Bizottság gazdasági biztosa, Olaszország korábbi miniszterelnöke szerint ez a három pillér fűtötte az elmúlt évek optimizmusát Európa jövőjével kapcsolatban, mára azonban kiderült, hogy ezek illúziók voltak.