Az új hidegháború újabb jele: készek az amerikai tervek az orosz légvédelem semlegesítésére

Az USA titkos hadműveleti tervet dolgozott ki az Oroszországhoz tartozó, Lengyelország és Litvánia közé ékelt exklávét, Kalinyingrádot védelmező légvédelmi rendszerek megsemmisítésére. Az egyelőre még nem derült ki, hogy mely orosz területek esetében készültek hasonló tervek.

  • hvg.hu hvg.hu
Az új hidegháború újabb jele: készek az amerikai tervek az orosz légvédelem semlegesítésére

„Ha be kell mennünk, és ki kell iktatnunk például a kalinyingrádi integrált légvédelmi rendszert, egy pillanatra se legyenek kétségeik afelől, hogy már megvannak a terveink” – mondta az Európában állomásozó amerikai légierő főparancsnoka, Jeffrey Harrigian tábornok. Hozzátette: a támadásban több haderőnem venne részt, s az USA képes arra, hogy megfelelő időzítéssel és hatékonyan fellépve elérje katonai céljait.

Kalinyingrádban – az egykori Königsbergben – Moszkva Sz-400-as típusú rakétarendszert telepített, s az exklávéban vannak nukleáris töltetek kilövésére alkalmas Iszkander rakéták is.

Fél évvel ezelőtt egy amerikai B-52-es bombázó – amely képes atomtöltetek hordozására is – robotrepülőgép-támadást szimulált Kalinyingrád közelében. A támadást színlelő gép végül az orosz légtértől hatvan tengeri mérföldre vett éles kanyart és fordult vissza. Márciusban történt egy olyan incidens is, amelyben egy orosz vadászgép Szentpétervár közelében – még a semleges légtérben – elfogott egy amerikai felderítő gépet.

Oroszország egyébként az USA-t és a NATO-t vádolja azzal, hogy jelentős katonai erőt von össze az ország nyugati határánál, Lengyelországban, valamint a balti köztársaságokban.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.