Koronavírus: 107 beteg meghalt, visszaesett az új fertőzöttek száma
Egy nap alatt kevesebb mint 2 ezer új fertőzöttet azonosítottak.
Egy nap alatt kevesebb mint 2 ezer új fertőzöttet azonosítottak.
Amerikai, svéd és brit kutatók szerint testünk jelzéseiből kiolvasható, ha hosszabb ideig tartó küzdelemre lesz szüksége a koronavírus-fertőzés leküzdéséhez.
1,8 millió vakcina érkezik az országba, több mint háromnegyedét az egészségügyi dolgozók kapják.
Újabb 3470 embernél igazolták a fertőzést.
A miniszterelnök kabinetfőnöke úgy érvel, hogy aki nem jelentkezik a vakcináért, arról honnan tudnák, hogy be szeretné adatni.
Az eddigi két hét helyett hétfőtől csak tíz napra kell elzárkózniuk a külvilágtól a külföldről beutaznak.
A kormányzat ösztönző rendszert igyekszik kidolgozni, hogy a tömeges szűrés januárra bejelentett, második körében többen vegyenek részt.
A december 6-i ünnepséget eleve nem lett volna szabad megtartani.
A korábbi korlátozások ellenére sem csitult a járvány, ezért tovább szigorítanak.
Kórházban több mint 7600 beteg fekszik a Covid-19 miatt.
7807 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 610-en vannak lélegeztetőgépen.
A kutatás során azt vizsgálják majd, hatékonyan kombinálható-e az oxfordi és az orosz koronavírus-vakcina.
A napi tájékoztatón viszont megerősítették, hogy négy vírusszkeptikus hangadónál tartottak házkutatást a nyomozók, rémhírterjesztés bűntette a gyanú.
7841 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 610-en vannak lélegeztetőgépen.
Az egy nap alatt elhunyt 160 ember között többen is az ötven év alatti korosztályba tartoztak.
Az ismert aktív fertőzöttek száma meghaladta a 177 ezret.
Nem változtatnak a novemberben meghozott szabályon.
Az amerikai Mayo Clinic kutatói egy próbababa segítségével érzékeltették, milyen sokat számít, ha valakin van arcmaszk. Bár már tavasszal is voltak hasonló videók, a mostani kísérlet felvétele különösen látványosra sikerült.
A tajvani hatóságok nem viccelnek, ha a járvány terjedésének megakadályozásáról van szó.
Nem csitul a járvány Németországban, pedig több mint egy hónapja már, hogy bevezették a részleges zárlatot. A német sajtó szerint a kancellár újabb intézkedéseket szeretne.