Elrontotta vagyonnyilatkozatát Novák Katalin
Az államtitkár azt írta be, havi 2,1 milliót keres lakáskiadással, majd a tárca szombat délelőtt küldte a javítást. Az összeg irreálisan magas, több lenne, mint államtitkári fizetése.
Az államtitkár azt írta be, havi 2,1 milliót keres lakáskiadással, majd a tárca szombat délelőtt küldte a javítást. Az összeg irreálisan magas, több lenne, mint államtitkári fizetése.
hvg.hu
Az 1995-ös Wartburg még megvan. De vett egy kis Appenin-részvényt is, a cég Mészáros Lőrinchez és Tiborcz Istvánhoz köthető.
hvg.hu
Hét új ingatlant vallott be, közte házat, szőlőt, szántót. Úgy törlesztett 35 milliót, hogy közben nőttek megtakarításai.
hvg.hu
A házelnök vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy félmillióval csökkent a bankban tartott pénze.
hvg.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki B. Zsoltot.
hvg.hu
A brit gazdasági hetilap szerint bárki is bújik Dávid szerepébe, hogy megmérkőzzön a magyar miniszterelnökkel, nem lesz könnyű dolga.
hvg.hu
Tiltakoznak a sajtószakmai szervezetek a Fidesz tüntetésén történt, újságírókkal szembeni atrocitások miatt.
hvg.hu
Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettesek ellen.
hvg.hu
Az agyilag konyhamalacok megeszik ezt a hisztit is. A többiek viszont, nos, a többiek többen vannak.
Szokásos pénteki rádióinterjújában, rádiós beszélgetésében a miniszterelnök arról beszélt Nagy Katalinnal többek között, hogy milyen intézkedéseket tett a kormány a koronavírus ellen, de szóba került a röszkei menekültkérdés is.
Tóth Richárd
A Fidesz rasszizmus elleni tüntetésén azt firtatták, hogy mit mondhat a DK-s polgármester egy fehér édesanyának.
Horváth László volt az, aki az év elején behozta a közbeszédbe a gyöngyöspatai szegregációs ügyet és azt, hogy a megítélt százmilliós kártérítésről szóló bírósági ítélet „igazságtalan és romboló”.
hvg.hu
Az egyfajta „Kubatov-lista” a polgármesteri hivatal egyik szekrényéből került elő. Nevek és lakcímek szerepelnek rajta. A dokumentum 2014-ből származik.
hvg.hu
A kormányközeli lap szerint nem létezik semmiféle dokumentum, a Bölcsek Tanácsa szóban összegezte jelentését a néppárti elnöknek, Donald Tusknak.
hvg.hu
Az EPP hétfőn kezdődő választmányán még nem is veszik napirendre a magyar kormánypárt ügyét.
hvg.hu
„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk.”
Lakner Zoltán
A Brüsszelből érkező támogatásokból finanszírozná a kormány a családpolitikai programját – derül ki kormányzati dokumentumokból.
hvg.hu
Ez lesz a huszonkettedik alkalom. Nagy bejelentésekre számíthatunk.
hvg.hu
Mennyire gyorsan lehet visszaszerezni az elveszett bizalmat? Erre a kérdésre is választ adott a megismételt győri polgármester-választás. De vajon mekkora kudarc az ellenzék számára, hogy a Fidesz négy hónap alatt talpra állt? Windisch Judittal elemeztük az eredményeket.
A porcelángyárhoz 175 millió forintért juthatott hozzá Várhegyi Attila.
hvg.hu