Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A belvárosi Fidesz tiltakozik, amiért a Városházára költözhetnének be a veszélyhelyzet idejére, azok a hajléktalanok, akik vállalják, hogy a járvány alatt nem hagyják el az épületet.
Petícióban tiltakozik a Városházára tervezett hajléktalanszálló létrehozása ellen a Fidesz belvárosi szervezete – írta meg a Magyar Nemzet.
Karácsony Gergely főpolgármester úgy döntött, a fővárosi Városházára költözhetnek be azok a hajléktalanok, akik vállalják, hogy amíg tart a koronavírus-járvány, nem hagyják el az épületet. Budapest járvány előtti szociális intézményrendszere pedig nem volt alkalmas arra, hogy a fertőzés megfékezéséhez kellő távolságot biztosítson az ellátottak között, és bár a főváros már több mint 500 új férőhelyet alakított ki, de további befogadóhelyek létesítésére van szükség – írta a döntés indoklásában.
„Karácsony annak idején azt ígérte, hogy minden fontos kérdésben egyeztetést kezdeményez az érintettekkel, ennek ellenére sem a kerület lakóival, sem képviselőikkel nem konzultált az őket is érintő terveiről. Úgy látszik, ránk nem vonatkozik a sokat emlegetett szolidaritás” – áll a Belvárosi Fidesz közleményében.
A Magyar Nemzet azt az összeesküvés-elméletet is megemlítette – bár ezt semmivel nem támasztották alá -, hogy a fővárosban oda helyeznének át hajléktalanokat, ahol kevés szavazat hiányzik ahhoz, hogy az ellenzék győzzön.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.