Megkérdezték Polt Pétert, indít-e nyomozást Orbán luxusrepülése miatt
Szabó Tímea szerint a repülőutakkal kapcsolatban több törvénysértés is felmerül.
Szabó Tímea szerint a repülőutakkal kapcsolatban több törvénysértés is felmerül.
hvg.hu
Ötvenezer forintot kell fizetniük, mert plakátokat raktak ki a városban.
hvg.hu
Csak akkor válogathatja meg az ember az utastársait, ha harminc éve Vidi-drukker, mondta a műsorvezető.
hvg.hu
Demeter Zoltán fideszes képviselő elájult az ellen-Sargentini javaslat mai vitáján, ezért technikai szünetet rendeltek el.
hvg.hu
Harmadik perét nyerte jogerősen a jogvédő szervezet a kormánypárttal szemben.
hvg.hu
Egy viccbajnok sportoló és egy rejtélyes mérnök lehet Jean-Claude Juncker utódja. Sok közös nincs bennük, legfeljebb annyi, hogy Orbán Viktort mindketten szoros felügyelet alatt tartanák.
Hódmezővásárhely polgármestere a kiszivárgott helyi levélről azt mondta, ez „vásárhelyi Fidesz őszödi beszéde”.
hvg.hu
Olvasóink között is szoros eredményt hozott az a házi szavazás arról, amire a Fidesz nemet mondott.
hvg.hu
A honvédelmi államtitkár másodszor avatott a revíziós mozgalom megteremtőjének emléket állító alkotást.
hvg.hu
Épül a kormányzati médiaholding, egyelőre egymást érik az ellentmondásos lépések, de Andy Vajnáról egyre több olyan hír lát napvilágot, hogy pálya szélére kerül.
hvg.hu
Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a Sargentini-jelentés elleni kormánypárti határozati javaslatról.
hvg.hu
A jobbikos Szávay István szerint szégyen, gyalázat, hogy a Fidesz-KDNP a DK-val együtt nem szavazata meg a javaslatot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Alexander Stubb bejelentette, hogy jelölteti magát az Európai Bizottság elnöki posztjára.
hvg.hu
Nagykőrös polgármestere szerint felszólítás nélkül, önként ítélte el a Sargentini-jelentést a képviselő-testülete.
hvg.hu
Azonnali kérdést kapott a miniszterelnök arról, hogy Garancsi István repteti őt a Videoton meccseire. Orbán azt mondta, eddig is, ezután is így fog közlekedni.
Tóth Richárd
Van, ahol a helyi hírekben sem szerepel a kormánypárti médiában a vasárnapi időközi választás eredménye, és van, ahol csak a fideszes gőzelem ért címlapot, a vereség már nem.
hvg.hu
Az Országgyűlés fideszes alelnöke nem követi a híreket, így arról sem értesült, hogy a miniszterelnök Garancsi István vendégeként magánrepülővel jár focimeccsre.
hvg.hu
A miniszterelnök azt mondta, 30 éve így utazik. Mellár Tamás szamizdatról és bezúzott lapokról, a KDNP képviselője Sargentiniről beszélt a hétfői plenáris ülésen. Pénzt is kért az ellenzék a kormánytól, de nem önmagának, hanem az embereknek, otthonápolóknak, nyugdíjasoknak. A Fidesz szerint ők adnak, a baloldal volt az, aki nem adott, sőt, elvett. Adok-kapok, élő, szöveges tudósítás a Tisztelt Házból.
T. R.
A szocialisták szerint érthetetlen, miért nem szólalhatnak fel Magyarország uniós képviselői a Sargentini-jelentést elítélő előterjesztés vitáján. A Fidesz szerint ismert a véleményük. Nincs értelme felszólalni.
hvg.hu
A baloldali ellenzéki pártok által támogatott jelölt legyőzte a Fidesz indulóját a XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Németh Angélát helyben már most a magyar Merkelnek hívják többen, az ellenzék pedig életjelet adott magáról. Riport Rákospalotáról.
Tóth Richárd