Ha mások nem is, a szeizmológusok nagyon örülnek a koronavírus miatti lezárásoknak
Mivel a megszokottnál jóval csendesebb most a világ, a szeizmológusok olyan rezgéseket is érzékelnek, amiket máskor nem.
Mivel a megszokottnál jóval csendesebb most a világ, a szeizmológusok olyan rezgéseket is érzékelnek, amiket máskor nem.
Zágrábban a hétvégén 5,6-os földrengés volt.
Egész erős földrengés keletkezett a horvát főváros térségében.
Szerencs közelében voltak rengések, de annyira gyengék, hogy a lakosság nem érzékelte.
Az iráni-török határtérségben történt a katasztrófa, több tucatnyi sérültről és legkevesebb kilenc halálos áldozatról lehet tudni.
Kétségbeesetten próbálta tartani a polcot egy boltos, hogy megmentse az italkészletet.
Folytatódott a túlélők utáni kutatás szombat reggel Délkelet-Törökországban a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengés után, a hatóságok már 22 halálos áldozatról tudnak, a sérültek száma pedig meghaladja az ezret.
Erős földrengés történt péntek este Délkelet-Törökországban. Halottak is vannak.
Enyhe, 4,5-ös földrengést észleltek szakemberek Iránnak azon a részén, ahol egy atomerőmű is található. Ugyanott pár hete is rengett a föld.
Egy földrengés miatt semmisült meg a tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény.
Kisebb földrengés volt vasárnapra virradó éjjel Nagykanizsától 11 kilométerre délre.
Az amerikai földtani intézet szerint 5,1-es erősségű volt a földmozgás.
Először sikerült feltérképezni az egy évvel ezelőtti kitörésével szökőárat okozó Anak Krakatau indonéz vulkán óceánfenékre lecsúszott részeit.
Az 1945-ös atombomba-támadást túlélő épületek egy részének lebontásáról döntött egy hirosimai bizottság, miután az érintett ingatlanok elöregedtek és fennáll a kockázata, hogy összeomlanak egy nagy erejű földrengés esetén.
Az októberi földrengéssorozat után érkezett a vasárnapi.
Az amerikai tudósok szerint a tenger alatti adatkábeleket kiválóan lehetne használni szeizmométerként, az eljárással azonban egyelőre van egy kis probléma.
Boszniában is megmozdult a föld pár órával az albániai földrengés után.
Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg kedd hajnalban Albánia fővárosát és északnyugati részét. Eddig 14 halottról írnak és legalább 600 sérültről.
6,1-es fokozatú földrengés volt Laosz és Thaiföld határtérségében csütörtök reggel. Áldozatokról vagy károkról nem szólnak az első jelentések.