Magyar művészek segítenek a ukrán kollégáiknak
Rendhagyó kiállítást és vásárt tart a Három Hét Geléria.
Rendhagyó kiállítást és vásárt tart a Három Hét Geléria.
A restaurálási munkálatok költsége meghaladhatja az egymillió forintot.
A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásainak már több tucatnyi áldozata van, középületeket, autókat gyújtottak fel az erőszakos tiltakozók.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet, és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp egy új galéria hiánypótló tárlatát.
Az idei Art Basel ajánlatába bekerült a magyar acb Galéria és a New Yorkban alkotó, egykoron Manhattan közepén búzamezőt létrehozó Agnes Denes is. A Magyarországról elszármazott, 90 éves képzőművészt a legfontosabbnak tartják azok között, akik 2021-ben újradefiniálhatják a művészetet.
Összesen 29 ezer milliárd forintnyi bevételkieséssel számolnak a brit múzeumok és galériák a koronavírus-járvány miatt.
A reneszánsz mester halálának ötszázadik évfordulójára készült tárlatot a koronavírus terjedése miatt záratták be.
Egy galéria létrehozására kértek a Magyar Turisztikai Ügynökségtől 300 milliót, Paár Attila gyűjteményét állítanák ki.
A 30 fokos hőség nem tesz jót a műalkotásoknak.
Évekig készültek, de az utolsó hónapok különösen fontosak voltak, minden mozdulatot, minden műszaki, irányítási tudnivalót el kellett sajátítaniuk. Alább erről láthatnak képeket.
A Dob utca 24. számú ház egyik lakása a Tillinger család több generációjának is otthonául szolgált az elmúlt évtizedek alatt. Ennek egyik szobája hosszú ideig használaton kívül állt, valamelyest a parasztházak tisztaszobájára emlékeztetve a lakókat. Mivel nem fűtötték a helyiséget, csak „hidegszobaként” emlegették, az elmúlt évben azonban új funkciót kapott.
Egy angol galériatulajdonos több mint százezer fontért, azaz 36 millió forintért megvásárolta a nagy-britanniai Port Talbotban egy vakolatlan garázs falán karácsony előtt feltűnt Banksy-graffitit. A vásárló megígérte, hogy legalább két-három évig a dél-walesi iparvárosban hagyja a stencilművet.
A rendőrség most fogta el a november közepi lopás tettesét.
A Kopaszi-gátnál épülő ingatlan-fejlesztés 2016-ban indult és tíz éven belül 25-30 ezer embernek biztosítana lakó- és munkahelyet.
Több ember a lezuhanó tárgyak alá szorult, az egyikük életét nem tudták megmenteni.
A koronavírus valósága elől a gyerekeknek sem volt menekvés: a játszóterek egy időre kiürültek, az otthonból iskola, az önfeledt játékból óvatoskodás lett. Karanténoktatás, elővigyázatos látogatás a nagyszülőknél és a jól megérdemelt pihenés jelenetei - gyereknapi válogatás az elmúlt év képeiből.
Más lesz az idei augusztus 20., mint eddig bármikor. És ez még akkor is rossz, ha egyébként nem hoz lázba minket se légi parádé, se Szent Jobb körmenet, pláne nem a tűzijáték. Pótolni mi is csak kollégánk rövid nosztalgiázásával és szubjektív képválogatásával tudjuk. Talán sikerül - legalább részben.
Néhány alkotás a híres olvadó zsebórát ábrázolja.
Négy évvel bécsi galériájának indulása után, immár három évtizede nyitotta meg Budapest első kortárs kereskedelmi kiállítóhelyét, a Knoll Galériát Hans Knoll – ezek mindkét fővárosban ma is sikeresen működnek. Knoll az első években Valkó Margittal dolgozott Budapesten, jelenleg pedig Pilinger Erzsébet vezeti a helyet. A 30. évforduló alkalmából novemberben összegző kiállítás nyílik, amely visszatekint az elmúlt évek jelentős eseményeire. A galéria számos olyan projektet szervezett működése során, amely a hazai művészeti színtér fejlődését célozta, közelítve egymáshoz a művészeket, a teoretikusokat, a szakmai döntéshozókat és a szélesebb közönséget. A tárlat elsősorban ezekre a múltbéli projektekre fókuszál. Az évforduló kapcsán Hans Knoll-lal beszélgettünk.
Már csak néhány hét van karácsonyig, a nagyvárosokban pedig már állnak a szebbnél-szebb ünnepi kellékek.