Ha a képünkbe tolják, menekülünk tőle, ha nincs, hiányzik, mi az?

Más lesz az idei augusztus 20., mint eddig bármikor. És ez még akkor is rossz, ha egyébként nem hoz lázba minket se légi parádé, se Szent Jobb körmenet, pláne nem a tűzijáték. Pótolni mi is csak kollégánk rövid nosztalgiázásával és szubjektív képválogatásával tudjuk. Talán sikerül - legalább részben.

Ha a képünkbe tolják, menekülünk tőle, ha nincs, hiányzik, mi az?

Fél óra édesapám nyakában, mindenkinél magasabban. Másfél óra éjjeli séta kósza Trabantok között a Rákóczi úti hömpölygő tömegben. Az Otthon áruház neonja, amiről tudtam, hogy már csak pár sarok és hazaérünk. Majd önállóságom első lépései, amikor szüleim félve bár, de megengedték, hogy a barátnőmmel menjek ki a pesti Dunapartra. Végül az első alkalom, amikor – felnőttkorom teljes tudatában – úgy döntök, inkább otthon maradok, mert már nem vonz ez a színes-szagos, zsúfolt népünnepély.

Augusztus 20. mindenkinek mást jelent. Nekem a nosztalgiát, másnak a tűzijáték fényeit, és van, akinek ez is csak egy olyan nap, mint az összes többi. 2020 azonban valószínűleg mindenkinek ugyanúgy vonul majd az emlékezetébe: ez az év, amikor nem az árvíz vagy a világháború, hanem egy világjárvány miatt maradnak el a magyarság egyik legnagyobb ünnepének külsőségei. És mit veszítünk vele? Erről beszéljenek az előző évtizedek képei.

Fortepan / HEINZELY BÉLA
Valter Attila: Olyan versenynap nincs, hogy nem fáj

Valter Attila: Olyan versenynap nincs, hogy nem fáj

„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.