Magyarország bukná a legnagyobbat, ha kilépne az EU-ból
A gazdasági teljesítményünk közel hatoda eltűnne, ha nem lennénk EU-tagok.
A gazdasági teljesítményünk közel hatoda eltűnne, ha nem lennénk EU-tagok.
hvg.hu
Már az előzetesen megadott 4,6 százalékos növekedési adat is szép volt, a végleges szám azonban még ennél is jobb.
hvg.hu
Már az sem feltétlenül igaz, hogy az EU-pénzek hajtják a GDP-t.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ezermilliárd dollár, vagyis 276 ezer milliárd forint: az Apple a nyilvánosan jegyzett amerikai cégek közül elsőként lépte át ezt az álomhatárt. A 12 nullát tartalmazó összeg megfoghatatlan, mi azért megpróbáltuk valahogy megfogni.
hvg.hu
Ez segít a tavalyi hurrikánpusztítás nyomait eltüntetni és a GDP-növekedéshez is hozzájárul.
MTI
Majdnem négy évtizedig tartó országlás után tavaly lemondott tisztségéről Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki meghatározó szerepet játszott a függetlenség 1980-as kivívásában, aztán gyakorlatilag egyeduralmat épített ki. A Mugabe-korszak végére az afrikai ország mély gazdasági és politikai válságba zuhant, s ezt a BBC által összegyűjtött adatok is jól mutatják. Az ország július 30-án választ új elnököt és parlamentet.
hvg.hu
Macron elnök is elutazott Szentpétervárra, hogy tanúja legyen a francia csapat sikerének, a döntőbe jutásnak. A franciák húsz évvel ezelőtt nyertek utoljára futball-világbajnokságot, de akkor otthon játszottak.
Lengyel Miklós
Nagyon nem lepődtünk meg, az EU-ban a németek hajtanak leginkább. De kik a lógósok?
HVG
Egyre inkább egyoldalúvá válik a gazdaság növekedési szerkezete.
hvg.hu
Hogy kitől, azt nem tudjuk, de szövetségesek nélkül akarja megvédeni Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök, s erre készítené fel a honvédséget is.
Határozottan rontott gazdasági pozícióján az EU 286 régiója között a Budapestet is magában foglaló Közép-Magyarország térség a legutolsó brüsszeli adatok szerint.
HVG
Az első negyedévben 4,7 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest.
hvg.hu
Németország, Nagy-Britannia és Franciaország adja együtt az egész EU GDP-jének felét.
hvg.hu
Az indiai állami vasúti társaság az 1,3 milliárdos ország legnagyobb állami cége. Alkalmazottainak összlétszáma 1,3 millió, tehát minden ezredik indiai vasutas vagy a vasút szolgálatában dolgozik.
hvg.hu
Idén még kitart a növekedés lendülete, de az államháztartás várható hiányát csak tippelni lehet – derült ki a Kopint-Tárki sajtótájékoztatóján.
Kevesebb mint két hónap van hátra, míg április 25-én életbe lép az Európai Unió új adatvédelmi szabályozása, a GDPR. Ez többek között előírja azt is, meddig őrizhető meg egy felvétel, amit önről készít egy ipari kamera.
hvg.hu
A magyar gazdaság teljesítménye 2017-ben 10%-kal haladta meg a válság előttit, a különböző szektorok azonban eltérő mértékben járultak hozzá a növekedéshez. A fogyasztás először tavaly haladta meg a 2008-as szintet.
hvg.hu
Választási lendületben van a magyar gazdaság, fűtik az uniós projektekre kifizetett előlegek, a béremelések, az alacsony kamatszint, és a nemzetközi környezet is kedvez neki – ebben nagyjából megegyezik a GKI és a Pénzügykutató friss prognózisa. A jövőt azonban megannyi bizonytalanság övezi.