Nézze meg, változott a mobilos YouTube
Nem kell többet billentyűznie (különösképp, ha angolul is tud picit), ugyanis az eddigieknél is okosabbá vált a YouTube hangalapú keresési funkciója.
Nem kell többet billentyűznie (különösképp, ha angolul is tud picit), ugyanis az eddigieknél is okosabbá vált a YouTube hangalapú keresési funkciója.
hvg.hu
Nem ritka a tech világban, hogy a riválisok a saját hasznukra fordítanák a másik problémáját. A LG dél-afrikai képviseleténél viszont, aki a Huaweit ért gyomrosokat használta volna fel, a visszájára fordult az élcelődés.
hvg.hu
Nem marad lassan eszköz és technológia, ami terén még nem korlátozták valahogy a Huawei tevékenységét. Ezúttal a (micro)SD memóriakártyák fejlesztését felügyelő SD Association tette őket feketelistára.
hvg.hu
Előrébb tartunk az Egyesült Államoknál, ahol még nem is állnak rendelkezésre azok a technológiák, amelyeket a Huawei már használ – jelentette ki a Bloombergnek adott interjújában a kínai óriás alapítója, Zsen Cseng-fej. Arról is beszélt, hogyan próbálnak egérutat nyerni.
MTI
MTI
hvg.hu
Minden egyes, a Gmail-fiókba beérkező számláról listát készít a Google, jelenette a CNBC. Vagyis a cég eltárolja a vásárlásainkról szóló információkat.
hvg.hu
Ismét hitelezőket keres Kína legnagyobb technológiai vállalata, azonban az elmúlt hetek történései után most kissé más az alkupozíciója.
hvg.hu
A Google a keresőn, valamint a Térképen és a digitális asszisztensen keresztül is lehetővé teszi, hogy külön dedikált applikáció nélkül lehessen ételt rendelni.
hvg.hu
Több újdonságot is készítettek a fejlesztők a Google Duo nevű applikációhóz, hogy könnyebben menjen a videotelefonálás.
hvg.hu
A Google fejlesztői a Naptár és a jegyzetelésre alkalmas Google Keep számára is elkészítették a sötét módot, amit az androidos készülékeken lehet elérni.
hvg.hu
Több felhasználó is panaszkodik: időnként váratlanul lefagy a Pixel 3a és Pixel 3a XL telefon. Az okra egyelőre még nem derült fény.
hvg.hu
Elnézte a manővert az Opel Astra sofőrje.
hvg.hu
A Huawei igyekszik felkészülni arra az eshetőségre, hogy végleg elveszíti a jogot a Play áruház használatára. Most kitaláltak egy B tervet.
hvg.hu
Az Apple-től és a Qualcommtól elcsábított, chipkészleteken dolgozó mérnökök távoznak a Google-től. Van, aki már megkongatná a vészharangot, azonban még nem ilyen rossz a helyzet.
hvg.hu
A Google szerdán adta ki a mobilos keresőjének frissítését, amivel újfajta jelölések jelennek meg a találati oldalon.
hvg.hu
A brit Vodafone – a szintén brit EE mobilszolgáltatóval egyetemben – leállította a Huawei 5G-képes okostelefonjának előrendelési programját.
hvg.hu
Több szervezeti/céges ügyfelének jelszavát is egyszerű szöveges formában őrizte a Google egy hiba miatt. A G Suite-tal kapcsolatos, évekig fennálló gondról maga a keresőóriás tett bejelentést.
hvg.hu
Hogy minél kevésbé függjenek a Google-től, a Huawei már tavaly elkezdte megszilárdítani saját alkalmazásboltjának alapjait.
hvg.hu
Richard Yu, a Huawei vezérigazgatója egy privát WeChat-csoportban beszélt arról, hol tart a cég a saját operációs rendszerének fejlesztésével.
hvg.hu
A Huawei 74 éves alapítója, Zsen Cseng-fej szerint hiába próbálja őket korlátozni Amerika, így sem lesz senki, aki fel tudná velük venni a versenyt az 5G-s hálózatok fejlesztése terén.
hvg.hu