#halál

Félve mondják ki, hogy jó volt – így működik a gyászcsoport, ahol a legnehezebb élethelyzettel segítenek megbirkózni
 

Félve mondják ki, hogy jó volt – így működik a gyászcsoport, ahol a legnehezebb élethelyzettel segítenek megbirkózni

Sokan arról számolnak be, hogy hiába veszi őket körül otthon szerető közeg, nem tudják úgy megélni a gyászukat, ahogyan arra legbelül vágynak. Vannak gyászolók, akik már tíz alkalom után megtapasztalják a megnyugvást egy önsegítő csoportban. Mi történik a gyászcsoportban? Milyen feladatokat kapnak a résztvevők? Van-e végpont a gyászfolyamatban, és hogyan érdemes gyászoló hozzátartozónk felé fordulni? Erről kérdeztük Nagy Zsolt mentálhigiénés szakembert.













„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön
 

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.





„Aktiválják a halálfélelmünket” – túl sokat tudunk a halálról, mégis egyre távolabb kerülünk tőle
 

„Aktiválják a halálfélelmünket” – túl sokat tudunk a halálról, mégis egyre távolabb kerülünk tőle

Miért annyira keresettek a halálesetekkel kapcsolatos tartalmak az interneten? Mitől félünk, amikor az öregedéstől félünk? Miért érezzük rokonainknak az elhunyt hírességeket? Miért nem segítenek a gyász öt fázisához hasonló félreértések szeretteink elvesztésekor? Szakemberekkel beszélgettünk a gyász új formáiról, arról, hogy mit kezdjünk a halállal, és a fókuszváltásról, amit a gyász hozhat.