Nemrég bejárta a sajtót annak a vakációra tartó ausztrál házaspárnak a története, akiket meglehetősen rosszul érintett, hogy egy útközben elhunyt utast melléjük ültettek a repülőn. Azt mondták, a történtek után nehéz volt élvezniük velencei látogatásukat, a BBC-nek viszont egy utaskísérő – aki ebben az esetben nem volt érintett – arról beszélt, hogy ha haláleset történik útközben, akkor sincs sok választásuk, figyelembe kell venniük, hogy továbbra is ki kell szolgálniuk háromszáz embert, és valahová tenniük kell a holttestet.

A több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező Jay Robert, egy nagy európai légitársaság munkatársa elmondta: mindannyian kapnak képzést arra, hogy mit tegyenek, ha meghal egy utas, de ez nagyon ritka eset. Vannak utaskísérők, akik egész pályafutásuk alatt nem találkoznak ilyesmivel, neki egyszer volt ezzel tapasztalata. Hosszabb utaknál nagyobb a valószínűsége, hogy meghalhat valaki, mert megpróbáltatást jelent az utasoknak, hogy túl sokáig kell egy helyben ülniük.

Fontos megjegyezni, hogy a légiutaskísérők nem nyilváníthatnak halottnak egy embert, ezt minden esetben orvosnak kell megtenni. Ha utazik orvos a repülőgépen, akkor ő megteheti, de legtöbbször erre csak leszállás után kerül sor. A legtöbb légitársaság a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) irányelveit követi arra vonatkozóan, hogy mi történjen, ha egy utast elhunytnak feltételeznek, de cégenként előfordulnak kisebb eltérések.

Egészségügyi vészhelyzet esetén az utaskísérők elsősegélyt nyújtanak és próbálnak egészségügyi képesítéssel rendelkező utast találni, akitől segítséget kérhetnek, miközben a gép kapitánya rádión felveszi a kapcsolatot a földön tartózkodó sürgősségi orvosokkal, akik utasításokat adnak, hogy mit tegyenek a beteggel. Ha szükséges, akkor a kapitány dönthet az út megváltoztatásáról.

Ha egy utas meghal, a szemhéjait lezárják, és ha van, hullazsákba helyezik, ha nincs, akkor nyakig takaróba burkolják az IATA irányelvei szerint. A repülőgépeken kevés a hely, ezért kihívást jelent úgy elhelyezni a holttestet, hogy ne zavarja az utasokat és az utazás biztonságát. A szabályok szerint más utasoktól legalább egy ülést kihagyva kell elhelyezni az elhunyt utasokat, de ha a gép tele van, akkor a saját ülésébe. Különösen a rövid távú – például Európán belüli – utazásokhoz használt keskenytörzsű repülőgépeken nincs elég hely ahhoz, hogy a többi utast megkíméljék a holttest látványától, ami szerencsétlen és kellemetlen helyzetet eredményezhet, de nincs más választás. A holttestet természetesen nem helyezhetik el vészkijárat mellé vagy menekülési útvonalban, de hosszútávú járatokon az utaskísérők pihenőhelyén sem.

Ha egy utas élete veszélyben van, akkor szükség lehet kényszerleszállásra, de ha már feltételezhetően meghalt, akkor általában nincs értelme az út megszakításának. A gép kapitánya ilyenkor tájékoztatja a légitársaságot és a légiirányítást arról, hogy elhunyt egy utas, és leszálláskor a gépet a helyi hatóságok fogadják. Ha az elhunyt utas egyedül volt, akkor a hatóságok vagy a légitársaság értesítik a családját.

Ally Murphy elmondta, hogy 14 éves légiutaskísérői pályafutása alatt egyszer történt haláleset, egy Ghánából Londonba tartó járaton. Egy utas jelezte, hogy a mellette ülő férfi mozdulatlan. Megállapították, hogy nem lélegzik és nincs pulzusa. Az ülések közti folyosón próbálták újraéleszteni 40 percen át, sikertelenül. A kapitány a franciaországi Lyonban leszállt, és bár Murphynek és munkatársainak be kellett volna kötniük magukat a leszálláshoz, ez alatt is folytatták az újraélesztést. Leszállás után a mentők vették át az utast, de már csak a halála beálltát tudták megállapítani, aminek az oka hasi értágulat volt.

Miután újra felszálltak, az utasok csendesek és szomorúak voltak, de a megérkezéskor egyikük dühösen kiabálni kezdett Murphyvel, mert lekéste a csatlakozását.

Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor megmondtam egy utasnak, hogy hova menjen

– mondta az utaskísérő, aki ezután hazament és a fürdőkádban sírt, az eset pedig egy időre traumatizálta. Az utaskísérőknek egyébként munkaadóik fel szoktak ajánlani bizonyos segítséget ilyen esetek után, például pszichoterápiát, illetve néhány napra felmentik őket a munkavégzés alól. Murphyt és kollégáit a légitársaság biztosította arról, hogy minden tőlük telhetőt megtettek.

Jay Robert szerint is megterhelő, ha meghal egy utas útközben. Bár kapnak képzést ilyen esetekre, de nem találkoznak ezzel nap mint nap. „Nem vagyunk orvosok, nem vagyunk ápolók” – mondta az utaskísérő.