#hvginstagram

A felfordulás éve – 2024 képekben
 

A felfordulás éve – 2024 képekben

A világ több pontja is forrongott idén, elhúzódó konfliktusok, váratlan bukások és győzelmek kerültek a címlapokra. Sok idei eseménynek pedig a jövő évünkre is hatása lesz. Képekben idézzük fel 2024 meghatározó pillanatait. 

HVG HVG

Elillant történelem és babonamentes tűzvédelem – megnéztük a felújított Notre Dame-ot
 

Elillant történelem és babonamentes tűzvédelem – megnéztük a felújított Notre Dame-ot

Párizs székesegyháza fényesebben ragyog, mint valaha, de az évszázadok alatt felhalmozódott kosszal együtt mintha a történelmét is lemosták volna róla. Bár a felújítás még nem ért véget, ha a belső tér már nem változik, akkor az évtizedek múlva sebtében idelátogató turista azt se fogja tudni, mi történt az elmúlt öt évben a templom körül.


„Nem hívtak el a castingra, úgyhogy azt mondtam, nem lesz műtét”
 

„Nem hívtak el a castingra, úgyhogy azt mondtam, nem lesz műtét”

Hogy Major Erik generációja egyik legjobb színésze, az is jelzi, hogy háromszor is jelölték a legígéretesebb pályakezdő díjára, és idén meg is nyerte a Színházi Kritikusok Céhe elismerését. A Radnóti Színház színészével bűnöző édesapja örökségéről, szeretetlenségről és arról is beszélgettünk, miért érezte úgy, visszaadhatja élete egyik legfontosabb főszerepét.




„NER-lovag lettem, amint Rogán Cecília és Sarka Kata cége megjelent a Mikulásgyárban”
 

„NER-lovag lettem, amint Rogán Cecília és Sarka Kata cége megjelent a Mikulásgyárban”

Először lefújta, aztán visszakozott és idén is megrendezte a 20. jubileumi Mikulásgyárat a főszervező Zsolnai Endre. De valószínűleg ez volt az utolsó, mert bár a segítségre óriási szükségük lenne a rászorulóknak, „a Mikulásgyárra és a mögötte álló Zsolnai Endrére nem tart igényt Magyarország” – mondta a Fülke Extra idei utolsó adásában. A főszervező kíméletlen őszinteséggel – és önkritikával – nézett vissza a karitatív szervezet elmúlt 19 évére, és először beszélt arról, a kívülről csillogónak tűnő mikulásozásban hogyan ment tönkre anyagilag és hogyan lett tele a puttonya az üres ígérgetésekkel évről évre. Amióta pedig csak Rogán Cecília és Mészáros Lőrinc cégének segítségével tudta megrendezni a gyűjtőakciót, az ellenzék megbélyegzi, a média pedig támadja. Pedig ellenzéki és Iványi Gábor melletti tüntetésekre jár, de még ilyen helyzetekben is megkapta, hogy „menjen onnan, hiszen ő NER-lovag”. Gergely Zsófia interjúja.

hvg.hu hvg.hu

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük
 

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.

hvg.hu hvg.hu


Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk
 

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

Magyar Péter szerint a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Azt mondja, nincs benne bosszúvágy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az ezer-kétezer embert, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.



A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését
 

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

Inkognitóban robbantotta ki a kegyelmi botrányt, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.



Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria
 

Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria

Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.





Bezár a gyömrői horrormenhely: az összes állatot átadja a botrányba keveredett gyepmester
 

Bezár a gyömrői horrormenhely: az összes állatot átadja a botrányba keveredett gyepmester

Pénteken írta meg a hvg.hu, hogyan bántak az állatokkal a gyömrői Kutyamenstvár menhelyen, cikkünk olyan országos felháborodást váltott ki, ami úgy tűnik, elsöpörte a helyi gyepmester létesítményét. Vasárnap ugyanis a menhelyvezető aláírt egy megállapodást, miszerint az összes állatot átadja egy állatvédő alapítványnak, amely azonnal elkezdte a kutyák és macskák kimentését. A közel egy hónapig tartó akcióban tucatnyi más szervezet segíti a munkáját. 




zCast: A willendorfi vágy – miért tömjük magunkat a rosszullétig karácsonykor?
 

zCast: A willendorfi vágy – miért tömjük magunkat a rosszullétig karácsonykor?

A bennünk élő Homo erectus hajt bele minket abba, hogy szükségleteinken felül együnk és vegyünk, mondja Forgács Attila pszichológus, akivel a fogyasztói társadalom és a túlfogyasztás pszichológiai hátterét keresve jutunk el oda, ahol a fenntarthatóság és a pszichológia összeér. Nem véletlenül most hoztuk ezt a témát, hiszen az évnek ebben a szakaszában a szokásoshoz képest is többet fogyasztunk a kelleténél. Merüljetek velünk a karácsonyi vásárok szubkortikális mélyére!

HVG HVG