szerző:
Szentirmai Áron
Tetszett a cikk?

Munkahelyi karácsonyi partik, családi ünnepségek és persze a szilveszter – az év utolsó heteiben egymást követik a jellemzően alkoholfogyasztással járó társasági események, az ivásnak pedig jobbára elkerülhetetlen velejárója a másnap. Segítünk a kínok enyhítésében.

Az alkoholfogyasztás gyakorlatilag egyidős az emberi civilizációval, a másnaposság mégis meglepően alulkutatott, illetve helyesebben fogalmazva: nincsenek konkrét, egyértelmű, mindenkire alkalmazható megoldásai rá a tudománynak. A patikákban ugyan lehet különböző készítményeket kapni másnaposság ellen, és sokan esküsznek házi megoldásokra is, azt viszont már rögtön az elején érdemes leszögezni: teljes biztonsággal csak úgy kerülhetjük el a másnapot, ha nem iszunk.

Miért vagyunk másnaposak?

A leggyakoribb és talán mindenki által először megtanult válasz az, hogy a másnaposság okozója a dehidratáltság. Az alkohol vízhajtó hatású, aminek eredményeként ivás közben gyakrabban látogatjuk a mellékhelyiséget. Ez szerepet játszik a másnaposságban is, azonban elsősorban nem a dehidratáltság mértéke határozza meg, mennyire vagyunk rosszul, hanem számos egyéb, részben felderítésre váró tényező együttese.

Egyrészt az alkohol lebontása terheli az immun- és emésztőrendszerünket – leginkább ez vezet a rosszulléthez. Továbbá az intenzív vizelés miatt a testünkből rengeteg ásványi anyag és elektrolit távozik, ami szintén komoly szerepet játszik a másnapi rosszullétben, mindemellett pedig még a vércukorszintünk is leesik, mert a szervezetünk a glükóztermelés helyett az alkohol lebontására koncentrál. Az etanol feldolgozása szintén nem problémamentes, ilyenkor számtalan biológiai folyamat zajlik a testünkben, ezek közül az egyik, hogy acetaldehid termelődik, ami az agyat és a májat is károsítja.

Lényegében a szerveztünk mérgezi magát, miközben küzd az alkohollal.

Mindezek mellett az alkoholnak is van egy összetevője, amiről már egészen biztosan lehet tudni, hogy jelentős szerepe van a másnaposság kialakulása szempontjából. A fermentáció során kongenerek keletkeznek, ezek az anyagok adják az alkohol jellegzetes ízét és színét. Ez kivétel nélkül minden alkoholos italban megtalálható, viszont nem egyforma mértékben. Minél tisztább az alkohol, annál kevesebb a káros kongener. A vodka, gin vagy egyéb tiszta szeszek például kevésbé okoznak másnaposságot (így világosabbak is), mint a whisky, a rum vagy a brandy.

Ökölszabályként minél sötétebb az ital, annál több benne a káros kongener.

Alkoholt töltő férfi
GARO / Phanie / Phanie via AFP

Immunitás és a másnaposság intenzitása

Másnaposság a legtöbb esetben akkor alakul ki, amikor a véralkoholszint megközelíti a nullát, majd általában 20-24 órán át tart. Érdekes módon vannak olyan szerencsés emberek, akik immunisak a másnaposságra. Erről még nincs elég információja a tudósoknak ahhoz, hogy biztosat lehessen állítani, viszont úgy tűnik, hogy leginkább a genetikával függ össze. Ezt a HVG-nek Zacher Gábor toxikológus is megerősítette, megemlítve, hogy akik genetikailag gyorsabban képesek lebontani az alkoholt, azoknál a másnap is enyhébb. Emellett a gyakorlat teszi a mestert – teszi hozzá a toxikológus –, az alkoholisták állandó véralkoholszintet tartanak fenn, ellenkező esetben elvonási tünetekkel néznek szembe, de a rendszeres ivók is hozzá tudnak szokni úgy az alkoholhoz, mint a másnaphoz.

A másnaposság intenzitása még számtalan dologtól függ, például a kortól (és az általános vélekedéssel szemben több kutatás is arra jutott, hogy a fiatalabbaknál intenzívebbek a másnaposság tünetei) illetve, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, akár pszichológiai tényezők is súlyosbíthatják a másnapi rosszullétet. Szintén tetézhetik a szenvedést az egyéb tudatmódosító szerek és a nikotin is.

Mit tehetünk a másnaposság ellen?

Annak ellenére, hogy a másnaposság kellemetlen tünetei szinte mindenkinél jelentkeznek, ez nem jelenti azt, hogy legközelebb kevesebbet innánk. Dr. Sally Adams, a University of Birmingham pszichológus kutatója – akinek a másnaposság az egyik szakterülete – korábban a Radio 4 adásában úgy nyilatkozott, hogy míg a hasonló tüneteket okozó ételmérgezés után általában kerüljük az adott éttermet vagy ételt, az alkohollal nem teszünk így. Meglátása szerint ez annak tudható be, hogy az alkoholfogyasztás pozitív hatásait felülértékeljük a másnap kellemetlenségeivel szemben. Innen eredhet az a mondás is, hogy az ivással lényegében boldogságot kölcsönzünk a következő naptól. Zacher Gábor magyarázata ennél prózaibb:

az alkohol a világ egyik legjobb feszültségoldója, az első poharat követi a második, majd innentől kezdve egész egyszerűen leszarjuk a másnapot

– mondja a szakember.

A másnaposság ellenszerei terén legalább akkora, ha nem nagyobb a bizonytalanság, mint az okoknál. Van azonban pár praktika, ami segíthet a tünetek enyhítésében. Ezek közül egy pár:

  • Mindenképpen együnk ivás előtt – a teli gyomor az alkohol kiürülését nem segíti, viszont a felszívódást lassítja, és a másnapi tüneteket is enyhítheti, emellett csökkenti a gyomor nyálkahártyáját érő terhelést, hiszen így az nem közvetlenül érintkezik az alkohollal.
  • Válasszunk kongenerekben kevésbé gazdag (jellemzően minél áttetszőbb) italokat.
  • Igyunk vizet – minden kör között érdemes legalább egy pohár, lefekvés előtt minimum két pohár szénsavmentes ásványvíz elfogyasztására érdemes időt szakítani.
  • Próbáljunk minél többet aludni – az alkoholtól gyakran úgy érezzük, hogy jobban alszunk, valójában a szervezetünk nem képes mély alvásra. Ezért fontos, hogy próbáljunk meg minél többet pihenni. Hozzájárulhat egyébként a másnaposság intenzitásához az is, hogy gyakran a megszokottnál később fekszünk le, így nem csak az alkohol, de a szokásoktól való eltérés is terheli a szervezetünket.
  • Mozogjunk – az utolsó dolog, amire a másnapos ember vágyik, az a mozgás, mégis segít. Nem kell persze rögtön reggel intenzív mozgásra gondolni, de egy séta a szabad levegőn, enyhe kocogás vagy jóga sokat javíthat a közérzetünkön.
másnaposság
Healthline

Érdemes megjegyezni, hogy a vendéglátóipari egységekben egy-egy itallal bevitt alkoholmennyiség nagyjából azonos, csak a pohár mérete más. Az alacsonyabb alkoholtartalmú italokat (sör, bor), nagyobb pohárban, nagyobb mennyiségben szolgálják fel, míg a tömény alkoholokat (röviditalok) kisebbekben. Az, hogy mennyire vagyunk másnaposak (a genetika és egyéb, még nagyrészt felderítetlen tényezők mellett) leginkább attól függ, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk, csak másodrészben attól, hogy milyet (és ebben is elsősorban a már említett kongenertartalom játszik szerepet, nem pedig az, hogy mennyire magas az alkoholtartalma az italnak). Az viszont biztos, hogy a szénsav gyorsítja az alkohol felszívódását, ami így súlyosbító tényező lehet a másnaposság szempontjából is. Az biztosan segít, ha minél kevésbé keverjük az italtípusokat, azonban itt sem minden népi bölcsesség irányadó. A népszerű sörre bor bármikor, borra sör meggyötör kifejezést valóságtartalmát például nem tudták bizonyítani a kutatók – annak ellenére, hogy több nyelvben is létezik ez – vagy valami hasonló – mondás.

Csodaétel, csodaszer

A másnaposságnak nincsen igazi ellenszere, mégis rengetegen esküsznek különböző ételekre, italokra. Ezek szintén máshogy hatnak mindenkinél, de a leggyakrabban előkerülő házi megoldásokra általában van tudományos (rész)magyarázat is.

Fontos, hogy ilyenkor pótoljuk a szervezetünkből kiürülő ásványi anyagokat, elektrolitokat és folyadékot. Épp ezért a gógyteák (különösen a menta vagy a gyömbér) kifejezetten jó, illetve érdemes a levesek felé is nyitni – innen a húsleves mint másnap elleni csodaszer legendája.

Szintén sokan esküsznek a savanyúság levének fogyasztására (és legalább ennyien irtóznak tőle), azonban az ebben található só, cukor és ecet valóban hatásos lehet, a magas elektrolittartalom és a gyakran jelentkező alacsony vércukorszint miatt. Hasonló okok miatt okozhat enyhülést a kóla is. Zacher Gábor azonban hozzáteszi: a gyomornyálkahártya szempontjából ez egyáltalán nem ideális megoldás. Helyette inkább a különböző boltokban kapható izotóniás italok fogyasztását javasolja, amelyet kis kortyokban, lehetőleg az ihatóság határáig lehűtve érdemes inni.

A másnapi diszkomfort egyik jelentős oka, hogy az emésztőrendszerünk is erős terhelés alatt áll, megnövekedik a gyomorsav szintje és felborul az éhséget (ghrelin) és jóllakottságot (leptin) szabályozó hormon szintje. Sokan ezért nehéz, zsíros ételekre vágynak (a másnapi meki mint tökéletes megoldás), ez azonban nem minden esetben ajánlott, mert a nehéz ételek extrán terhelik az egyébként is meggyötört állapotban lévő gyomrunkat. Hasonló a helyzet a kávézással is: a koffein és a magas antioxidáns-tartalom miatt enyhíthet a másnapi diszkomforton, azonban éhgyomorra fogyasztva erősen terheli a szervezetet, és persze nem szabad ettől sem csodát várni.

Szintén fontos még röviden kitérni gyógyszerfogyasztásra. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy másnap még előfordulhat, hogy van némi alkohol a véráramban, ezért kerülni kell azokat a készítményeket, amelyeket nem szabad alkohollal fogyasztani. Azt viszont Zacher is kiemeli, hogy

a vény nélkül kapható fejfájás-csillapítók ilyenkor sokat tehetnek a jó közérzetért.

Szintén rossz hír, hogy a kutyaharapást szőrével megoldás sem működik. A másnapi gyógy itallal csak annyit érünk el, hogy a szervezetünkben később – cserébe könnyen lehet, hogy intenzívebben – jelentkeznek a másnaposság tünetei.

Mikor vonjunk be szakembert?

Magyarországon nem jellemző, hogy másnaposság miatt orvoshoz fordulunk, nincs is erre szükség, jobbára csak az idő segít. Kivétel ez alól, ha rendkívül súlyos tüneteket – például csillapíthatatlan hányás – produkálunk, figyelmeztet a szakértő. Alkoholfogyasztás során azonban már gyakoribb, hogy riasztják a mentőket, erre akkor van szükség, amikor már nem tudunk kapcsolatot teremteni az ittas személlyel. Ameddig pedig megérkezik a segítség, figyeljünk arra, hogy a páciens védve legyen, és ne fulladjon bele a saját hányásába, a legjobb megoldás, ha stabil oldalfekvésbe helyezzük.

A másnaposság gazdasági hatásai

Amellett, hogy rendkívül kellemetlen, és az agy szerkezetésre, működésére is káros hosszútávon, a másnaposság hatásai a gazdaságban is kimutathatók. Talán senkinek nem kell bizonygatni, hogy ilyenkor jóval kevésbé vagyunk produktívak, koncentráltak és úgy egészében véve működőképesek, ezt pedig a piac is megérzi. A már említett Radio 4 adásban elhangzott ezzel kapcsolatban egy érdekes állítás:

nagyjából 89 ezer ember megy minden nap másnaposan dolgozni a világon, az ő produktivitásuk csökkenése pedig 1,4 milliárd font (670 milliárd forint) kiesést okoz a világgazdaságnak

– állítják az Institute of Alcohol Studies számai alapján.

Schwab Richárd: Ha egy kiadós ivással zárul a száraz november, akkor semmit sem ért

Nem kevés egészségügyi előnye van az alkoholmentesen töltött időszakoknak, így a száraz novembernek is, de leginkább akkor, ha ésszel csináljuk: nem jó, ha egy hónapig fantát, kólát, cukros limonádékat iszunk alternatívaként, ahogy az sem, ha kiadós ivászattal vetünk véget az absztinenciának. Schwab Richárd gasztroenterológussal, Sztankovics Márta dietetikussal és Farkas Fruzsina sommelier-vel beszélgettünk.

Kiemelt képünk illusztráció (Forrás: AFP)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!