Jogerősen elítélték zaklatásért a volt fideszes polgármestert
Két nő jelentette fel zaklatásért a volt leveleki településvezetőt. Borsodi László a bíróságon elismerte a bűnösségét.
Két nő jelentette fel zaklatásért a volt leveleki településvezetőt. Borsodi László a bíróságon elismerte a bűnösségét.
hvg.hu
Négy év fogházra ítélték első fokon M. Richárdot, aki 2017 tavaszán a Mercedesével összeütközött egy Citroennel, a balesetben ketten meghaltak. Ezenkívül örökre eltiltották az autóvezetéstől. A Citroen sofőrjét is 1 év 10 hónap fogházra ítélték, de az ő büntetését 3 évre felfüggesztették. Az ügyészség és M. Richárd is fellebbezne, így az ítélet nem jogerős. M. Richárd bűnügyi felügyeletét szerdán megszüntették és noha az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását, a bíró ezt nem látta indokoltnak.
Dezső András
Négy idős embert is becsapott, összesen 9 millió forintot csalt ki tőlük. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett a nem jogerős ítélet ellen.
hvg.hu
Némi elégtételt jelenthet a magyar kémelhárításnak, hogy noha a bíróság a kémkedés vádja alól felmentette Kovács Bélát, de az ítélet szóbeli indoklásában a bíró azt is kimondta: a volt európai parlamenti képviselő az orosz hírszerzés beszervezett és kiokosított embereként tevékenykedett. A titkosított ügyet mélységében ismerő források szerint számítani lehetett erre a végkifejletre.
Dezső András
A kutya türelmesen ült, a mocsai férfi mégis rálőtt.
hvg.hu
Tenerifén fogták el a spanyol rendőrök a költségvetési csalás miatt elítélt férfit.
hvg.hu
Két év próbára bocsátották a gondatlan íjászt, aki túl messziről lőtt a céltáblára. A végzés jogerős.
hvg.hu
Arra próbált rávenni egy hivatali ügyintézőt egy férfi, hogy segítsen útlevelet szerezni külföldieknek.
hvg.hu
A vezető ellen többek között az volt a vád, hogy körülbelül 3,45 millió eurót kapott orosz sportolóktól azért, hogy doppingeseteket tussoljon el.
MTI
Másodfokon a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítélte el a fiatal férfit.
hvg.hu
A férfit szexuális erőszak bűntette miatt öt év börtönbüntetésre ítélték.
hvg.hu
Ilyen súlyos bírósági döntésre még nem volt példa Új-Zélandon.
MTI
A síita militáns mozgalom, a Hezbollah egyik tagját nevezte meg az illetékes nemzetközi bíróság a 2005 februárjában megölt libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri gyilkosának. A bíróság döntése tovább súlyosbíthatja az augusztus 4-ei hatalmas bejrúti robbanás által már egyébként is kiélezett belpolitikai feszültséget.
Visszavonta a fellebbezését Kaleta Gábor ügyvédje, így a gyermekpornográfia miatt indult ügy nem folytatódik másodfokon a bíróságon.
hvg.hu
Vizoviczki László vesztegetési ügyének főszereplői a katonai ügyész szerint innentől kezdve azok a volt vezető beosztású rendőrök lesznek, akiket esetenként akár havi több millió forinttal is megkent a kilencvenes és kétezres évek diszkópápája. Ők jóval súlyosabb büntetésre számíthatnak, mint a most hét év fegyházra ítélt Vizoviczki, de az eljárás titkos marad.
A hét év fegyház mellett 108 millió forintnyi büntetést is kapott. Az ellene és 21 társa ellen hat éve indult vesztegetési ügyben hozott részítéletet a Főváros Törvényszék. Vizoviczkin kívül több vádlott-társát is elítélték, köztük egy volt tűzoltó századost.
A HVG információi szerint Mester Csaba ügyvéd kilép a Fehér Liliom Egyesületből. A lap a Fókuszban azt írja, Orbán Viktorék szimpla PR-akciót kanyarítottak abból a felismerésből, hogy a társadalom sokkal súlyosabban ítéli meg a gyerekek bántalmazását, mint ahogy az a kormány tetteiből és az álláspontját tükröző büntetőjogszabályokból következik.
hvg.hu
Egy idős férfit megbilincseltek a rendőrök Hajdúszoboszlón, miután igazoltatás közben 5 méterrel arrébb tolta a kerékpárját. A bíróság bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a rendőrséget.
hvg.hu
A másodfokú bíróság pénzbüntetés mellett három évre eltiltotta a lapszerkesztéstől is az Orbán-interjú meghamisításával vádolt szerkesztőt.
hvg.hu
Kaleta Gábor volt perui nagykövet egy év felfüggesztett börtönt kapott 19 ezer darab, gyerekeket ábrázoló pornográf kép miatt. Az ítéletet az ügyész elfogadta, a Legfőbb Ügyészség megmagyarázta, miért.
hvg.hu