Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A bíróság szerint egyértelmű a bűnössége, de az áldozatát az ítélet szerint egyre súlyosabb dolgokra rávevő férfi fellebbezett. Az ügy másodfokon folytatódik majd.
Ártatlan internetes beszélgetéssel hálózta be kiskorú áldozatát a Minecraft internetes játékban egy férfi – írja az ellene hozott ítéletet ismertető közleményében a Budapesti Törvényszék. A férfi 2017-ben, a Minecraft internetes játékon keresztül ismerkedett meg a gyerekkel, akiről ő is tudta, hogy akkor még 12 éves sem volt. Rendszeresen beszélgettek, majd titokban találkozgattak is.
A férfi 2018 augusztusa és novembere között többször tett erőszakot a sértetten – aki a közlemény állítása szerint "szerelmes" volt belé –, egy alkalommal pedig pornográf fényképeket is készített róla.
A bíróság előtt vádlottként tagadta ezt a férfi, de a közlemény szerint a vallomásokból és más bizoinyítékból egyértelmű volt abűnössége. Írják például, hogy a közte és a sértett között zajló internetes beszélgetésből nyomon követhető volt, hogy a férfi hogyan vette rá egyre durvább szexuális cselekmények végrehajtására áldozatát. Továbbá a bíróság nyomatékos súlyosító körülményként értékelte, hogy
a vádlott a szexuális cselekményeket egyre fokozódó gátlástalansággal hajtotta végre, és a cselekmény súlyosan veszélyeztető hatással volt a gyermekkorú sértett értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésére.
A bíróság a férfit 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntette és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről, pornográf felvétel készítésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A férfi fellebbezett, de így is letartóztatták. Az ügy másodfokon majd a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.