Soron kívüli oltást kérnek az egyházak Pintér Sándortól a lelkészeknek
Fabiny Tamás szerint amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is.
Fabiny Tamás szerint amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is.
Az még nem világos, hogy az oltóanyag mellékhatásáról vagy csak véletlen egybeesésről van szó.
Kijelöltek oltásra 18 fővárosi szakrendelőt.
Az üzletek nyitva tartását is kitolták az országban este 10-ig.
Az ismert aktív fertőzöttek 242 308-an vannak.
Egy hét alatt 302 brit halt meg a koronavírus miatt, ami tavaly szeptember óta a legalacsonyabb heti halálozási szám. Az országon belül külön kiszámították Angliára a reprodukciós rátát, és ez alapján úgy tűnik, a legrosszabb esetben is csak stagnálni fog a közeljövőben az ottani fertőzésszám.
Változtatott az amerikai járványügyi központ a szabályokon: akik már megkapták az immunitáshoz szükséges oltást, mostantól szabadon utazhatnak az országon belül. Azt azért hozzátették, hogy az alacsony kockázat ellenére sem jó ötlet utazni.
Tartsák be az egészségügyi szabályokat, kerüljék a tömeget – kérte a főpolgármester a nagypénteki üzenetében.
Jobb döntéseket hoznának az emberek az oltásról és a korlátozások betartásáról, ha látnák, mi történik a kórházakban - írta a Magyar Orvosi Kamara.
Öt újabb eset után vizsgálják, van-e kapcsolat az oltás és a vérrögképződés után.
A húsvét a feltámadás ünnepe, a tavasz pedig a testi és a szellemi megújulás időszaka. Legalábbis békeidőben. Már a tavalyi ünnep is a karanténban talált ránk, idén azonban már pótolhatatlan veszteségekkel is kell számolnunk, hiszen mostanra rengetegen gyászolják a járvány során elveszített rokonukat vagy barátjukat. A gyászmunkát az eleve rossz mentális állapot mellett jócskán megnehezítheti a búcsú hiánya, de akár a szociális háló fizikai távolsága is. Singer Magdolna gyásztanácsadóval beszélgettünk.
Az egyenruhások legtöbbje már megkapta a védőoltást. A regisztráltak közül csak az maradt ki, aki visszautasította a neki felajánlott vakcinát.
A tisztifőorvos szerint kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk, és ha fegyelmezetten kibírják az emberek a húsvétot, akkor hamarosan tetőzhet a járvány.
Higiéniai tippeket adott a fitneszguru az interneten terjedő tévedésre hivatkozva.
Május első felében „küldjük” oltóanyagot, a külügyminiszter szerint addigra nálunk már lesz annyi vakcina, hogy mindenkit be tudjanak oltani.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy a vírus húsvétkor sem pihen, most is védekezni kell ellene.
A bíboros húsvét alkalmából beszélt arról, hogy az egy éve tartó járvány miatt, sokan el vannak keseredve, de azt tapasztalja, hogy a segítségnyújtás, a családi, rokoni, egyházközségi kapcsolatrendszerek az elzártság ellenére erősödtek.
Molotov-koktélokat dobáltak, kirakatokat törtek be a járványügyi intézkedések ellen tiltakozó svájci fiatalok.
Egy nappal az után, hogy Oszaka vezetői azt mondták, a járvány miatt elképzelhető, hogy azt kérik, ne haladjon ott át az olimpiai láng, a szervezők arról beszéltek, dolgoznak, hogy ne kelljen változtatni az útvonalon.
Szlovéniának már nem jutott abból a vakcina-mennyiségből, amit szolidaritási alapon oszt szét az EU, de az AstraZeneca sem szállít annyit az országnak, amennyit lekötöttek. Horvátországban viszont nyárra beolthatják a lakosság felét az extra adag Pfizer-vakcinának hála.