Hárman meghaltak koronavírusban egy kecskeméti idősotthonban
Az intézményben összesen 23 lakónál és 6 dolgozónál igazolták a fertőzést.
Az intézményben összesen 23 lakónál és 6 dolgozónál igazolták a fertőzést.
hvg.hu
Ezzel együtt pedig az önkormányzatok finanszírozásán is változtatni kell.
hvg.hu
A kecskeméti piarista közösség tagja volt a két atya.
hvg.hu
Szemereyné Pataki Klaudia szerint fokozni kell az óvintézkedéseket. A Kecskemétet is ellátó kiskunhalasi járványkórház eközben lassan megtelik.
hvg.hu
A kecskeméti börtönben kapott munkát mindkét elítélt.
hvg.hu
A barátja bankkártyáján levő pénzt akarta megszerezni, de már a szervezésnél lebukott.
hvg.hu
Kovács Kristóf még csak 16 esztendős, de már most rendeleteket olvas. Jogásznak készül.
hvg.hu
A tárgy a gyár területén alkalmazott legújabb technológiákat ismerteti meg.
MTI
A Hetényi Idősek Otthonának egyik dolgozója fertőzött személlyel került kapcsolatba.
hvg.hu
Az 50 éves férfi kihallgatásra érkezett a kapitányságra.
hvg.hu
Egy nő és két férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt. Kecskeméten, Lajosmizsén és Vasváron akartak három idős asszonytól pénzt kicsalni azzal az ürüggyel, hogy családtagjaik bajba kerültek. Ketten fizettek is nekik.
hvg.hu
Elkaptak egy kecskeméti tolvajt, aki a gyanú szerint üzeneteket hagyott a feltört üzletekben. A kedvenc helye egy kocsma volt, azt két hónap alatt négyszer törhette fel.
hvg.hu
Olyan mély víz volt az átjáróban, hogy a kocsi szinte azonnal lebegni kezdett.
hvg.hu
Annyira begyorsult a szülés, hogy nem értek be a szülőszobára.
hvg.hu
A vádirat szerint egy veszekedés után combon szúrta az élettársát a nő, aki ellen most emeltek vádat, majd ahelyett, hogy mentőt hívott volna, megpróbálta eltüntetni a nyomokat.
hvg.hu
Egyszerűen beverte a kocsik szélvédőit.
hvg.hu
Szombat éjjel tartott razziát a megyeszékhelyen a rendőrség.
hvg.hu