Kiderült végre, hogy mennyit érdemes reklámra költeni
A Deloitte 100 milliárd fontnyi plusz értéket azonosított, elsősorban a média, kultúra és sport területén.
A Deloitte 100 milliárd fontnyi plusz értéket azonosított, elsősorban a média, kultúra és sport területén.
Jön a fizetős M0-s, egy rakat új adó, illetve pár adókedvezmény, változnak a cafeteria szabályai, indul a fuvarozókat ellenőrző elektronikus rendszer, változik a KRESZ-vizsga, és az autóbontók is kapnak egy plusz adminisztrációt.
No pasaran. Úgy fest, a Spar megtalálta a menekülési útvonalat a kormányzati szívatás elől, más márkáknál már sikeresnek bizonyult stratégiát alkalmaznak: nagy erőkkel bővítik az egyébként már meglévő franchise-hálózatukat.
Száz négyzetméterrel lazítja a kormány a plázastopot, egy 2015. január elsején életbe lépő törvénymódosítás szerint az eddigi 300 négyzetméter helyett 400 négyzetméter feletti bruttó eladótérrel rendelkező kereskedelmi ingatlanok építéshez kell külön engedély.
A pozsonyi törvényhozás elutasította az ottani kereszténydemokraták vasárnapi boltbezárási törvénymódosítási javaslatát. A szlovákok furcsán vélekednek erről a kérdésről: többségük ellenzi a nyitva tartást, de ugyancsak többségük szívesen vásárol hétvégén.
Újabb nehézfegyvereket vethet be a kormány a plázák és a külföldi hátterű hipermarketek elleni háborúban, ha egy megszületett, radikális tervezetet választ. Az elrendelné a boltok zömének vasárnapi zárva tartását, a külföldi hipermarketek által alkalmazott ingyenes buszjáratokat is betiltaná, és rendelkezhetne arról is, hogy két évnyi veszteséges működés esetén kötelező lenne felszámolni a bolthálózatot. Nehéz nem észrevenni, hogy a lapunk birtokába került tervek szerint január és március elsején életbe lépő módosítás-salátából a nemzeti kereskedelmi hálózatok jönnének ki igen jól.
A magyar emberek jól teljesítettek az elmúlt években, mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni, mint amilyen Magyarország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Milánóban a közmédiának nyilatkozva.
Az átlagos magyar vásárló havonta egyszer tart élelmiszer-nagybevásárlást, a szűkös anyagi lehetőségek miatt előre megtervezi vásárlásait, 3-4 különböző üzletbe jár és aktívan keresi az akciókat. A fogyasztókat leginkább az árak befolyásolják, és csaknem harmaduk hajlandó lenne üzletet is váltani egy hűségprogram kedvező ajánlatáért. A javuló vásárlói hangulat miatt a vásárlói programok hatása tovább növekedhet a következő években – hívja fel a figyelmet a TCC.
Leszálló ágba került az okostelefonos játékokat fejlesztő biznisz, ennek legbiztosabb jele, hogy az egyik legmenőbb játék, az Angry Birds "tulajdonosa" 130 alkalmazottját kényszerül kirúgni.
Magyarország 10 legjobban fizetett munkaterülete közül 4 a legkeresettebb is egyben. Egy friss felmérés szerint az informatika, a pénzügy, a minőségbiztosítás és a mérnöki pozíciók nem csak havi bruttó 300 ezer forint feletti átlagfizetést biztosítanak, de a munkaadók is ilyen szakemberekre vadásznak leginkább.
Másfél évtized után megújul a Tesco első áras sajátmárkás termékválasztéka, a Tesco Value. A termékcsalád minden tagja teljes körű felülvizsgálaton esett át, melynek során nemcsak a termékek csomagolása, kiszerelése újult meg, de minőségi szempontból is átfogó ellenőrzésre került sor. Az új választékot a vásárlók is tesztelték és véleményezték, így az ő jóváhagyásukkal került a polcokra a több mint 300 Tesco Value termék. Ha mégsem tetszik, vissza lehet vinni és a visszaadják a vételárat.
Szeptember végén elsőként Szegeden, az év végén pedi Budapesten is piacra lép az új magyar zöldség- és gyümölcskereskedő franchisehálózat, a Vitamin Szalon. A referenciabolt már tavasz óta üzemel.
Egyre jobban globalizálódik a világ, a kereskedelem, a gazdasági kapcsolatok mindinkább határokon nyúlnak át. A Vox.com most összeszedett több tucat térképet, mellyel azt szemléltetik, mennyire is összetett a világgazdaság, illetve milyen változások zajlanak jelenleg.
Nem védheti le a Tesco az arculatát alapjaiban meghatározó kék-fehér sávokat, mert túl egyszerű a motívum – így döntött a brit szabadalmi hivatal.
Egy hatósági vizsgálat során kiderült négy, ismert láncokban forgalmazott virsliről, hogy nem az. Legalábbis nem teljesíti az élelmiszerkönyv vonatkozó határértékeit.
Döglődik az Andrássy út – legalábbis a sugárúton működő, luxusnak nevezett üzletek. A múlt évben több bolt is milliós veszteséget hozott össze, s nem egy közülük be is zárt.
Tudomásul kell venni, hogy az alkudozásban itt eleve vert helyzetből indulsz. Kínában, Shenzhenben, a piacon, a boltokban, áruházakban el kell fogadni, hogy te vagy a lúzer ember, akin a kereskedőnek jól kell keresnie. Mert számukra, így vagy úgy, de akkor is te vagy a gazdag amerikai, ha egyáltalán megértik, hogy Európából jöttél.
Az orosz és a kínai jegybank megállapodástervezetet dolgozott ki devizacsere-ügyletekről, hogy saját devizában számolhassák el a két ország közötti kereskedelmi forgalmat és kiiktathassák a dollárt.
A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján a hazai vállalatok várakozásai javultak. Ennek oka nagyobb részt a makrokörnyezet változásának pozitív megítélése, kisebb részt pedig a vállalat saját kilátásainak javulása. A szektorokat tekintve az ipari cégek a legoptimistábbak, az export árbevételek várt növekedése miatt.
Az érintés nélküli funkcióval ellátott bankkártyák száma tavaly hazánkban is átlépte az egymilliós határt, háromból ketten mégis úgy érzik, a leggyorsabban akkor szabadulnak a kasszától, ha bankjegyekkel fizetnek. Az NRC piackutató felmérése szerint havi kiadásunk 62 százalékát még mindig készpénzzel fedezzük.