MTI Világ

Még nem tudni, mikor lesz új kormány Németországban

Bizonytalan, hogy mikorra alakulhat új kormány Németországban. A politikusok egyelőre a sajtón keresztül vitatkoznak a lehetséges koalíciós forgatókönyvekről. A vasárnapi választásokon győztes CDU/CSU konzervatív pártszövetség a szociáldemokrata párttal (SPD) léphet koalícióra, vagy a Zöldekkel alakíthat kormányt. A konzervatívok hivatalosan még egyik lehetséges partnert sem kérték fel koalíciós tárgyalásra, és nincs is egységes álláspontjuk arról, melyik párttal kellene kormányt alakítani.

MTI Világ

Jóváhagyta a kormányátalakítást a szerb parlament

A szerb parlament jóváhagyta hétfő este Ivica Dacic miniszterelnöknek a kormány alapos átalakítására vonatkozó tervét, amelyre hónapok óta várni kellett az egyik koalíciós partnernek, a szocialista pártnak (SPS) a belső vitái miatt.

MTI Világ

Megalakult az új cseh kormány

Új kormánya van Csehországnak: Milos Zeman köztársasági elnök szerda délben kinevezte a Jirí Rusnok miniszterelnök vezette kabinet 14 miniszterét, akik azonnal le is tették az alkotmány által előírt hivatali esküt.

MTI Világ

Napolitano már nem küszködik az olasz kormányalakítással

Giorgio Napolitano államfő nyolc-tíz napot adott az általa kiválasztott "bölcseknek" az olasz belpolitikai patthelyzet megoldására, ami azt jelenti, hogy valójában az április közepén megválasztandó új köztársasági elnökre hárul majd a római kormányalakítás feladata.

MTI Világ

Egyre nagyobb a kormányalakítási káosz Olaszországban

Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök nem nyilatkozott a parlamenti pártokkal tartott újabb kormányalakítási konzultáció után, ehelyett időt kért a belpolitikai patthelyzet feloldásához. Egyelőre nem tudni, az államfő mikor jelenti be döntését arról, kit bíz meg az újabb kormányalakítással, és politikai, szakértői vagy intézményi jelöltet választ-e.

MTI Világ

Még mindig bizonytalan, mikor lesz kormánya Olaszországnak

A kormányalakítással megbízott Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt főtitkára pénteken számol be Giorgio Napolitano államfőnek arról, mire jutottak a pártokkal a konzultációkon. Bersani titkos háttérmegbeszéléseket folytat vagy blöfföl – így értékelte az olasz sajtó az új római kormány felállításával március 22-én megbízott Bersani eddigi munkáját.

MTI Világ

Napolitano kormányalakítási megoldást keres

Felelősségre és mérsékletességre szólította fel a politikai erőket szombaton, szűk egy héttel a parlamenti választások után Giorgio Napolitano olasz államfő, aki a parlament megalakulása után kezdi meg a kormányalakítási konzultációt a pártokkal.

hvg.hu/MTI Világ

Ebben az évben már nem lesz új miniszterelnök Romániában

Traian Basescu román elnök csak a választások után 20 nappal, azaz karácsony és évvége előttre hívja össze az új törvényhozást. Szakértők szerint instabillá válhat a belpolitikai helyzet a választások után Romániában.

MTI Világ

Harmadik helyen végzett párt vezetője alakíthat kormányt Szerbiában

Meglepetésre a szerb szocialisták vezetőjét bízta meg kormányalakítással Tomislav Nikolic államfő csütörtökön; az új kabinet Nikolic nacionalista pártjának bevonásával jöhet létre, ez azonban kétségessé teheti Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatának továbbvitelét.

MTI Világ

Csúszik a kormányalakítás Szerbiában

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerül kormányt alakítania a Boris Tadic vezette Demokrata Pártnak Szerbiában, és ezzel a nacionalisták juthatnak hatalomra az EU-tagjelölt országban.

Kósa András Világ

Váratlan fordulat Görögországban: mi lesz a kormányalakítással?

Nem várt fordulat borzolja a kedélyeket a görög választások végeredménye után: bár a nyertes Új Demokrácia nem akarja felrúgni az uniós gazdasági segítség feltételeit, a szükséges koalíciós partner PASZOK hirtelen a radikális baloldal részvételéhez is ragaszkodik, ők viszont újratárgyalnák az egyezményeket. Nehéz két hét jöhet, nem csak a görögök számára.

Kósa András Gazdaság

Újabb görög patthelyzet: „egyre veszélyesebb a nemzetközi környezet Magyarországnak”

Az első exit poll adatok alapján ismét nehéz kormányalakítási folyamat elé néz Görögország, és egyelőre kicsi az esélye egy stabil parlamenti többséggel rendelkező kormány létrejöttének – értékelték az eredményeket a hvg.hu által megkérdezett szakértők. A Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint így tovább nőhet a bizonytalanság, és egyre veszélyesebb lesz a nemzetközi környezet magyar szempontból is.

1 2 3 4 5 6 7 8
Meghan Markle apja a monarchia szétzilálásával vádolja a lányát

Meghan Markle apja a monarchia szétzilálásával vádolja a lányát

Húszgólos magyar siker kell este a csoportelsőséghez férfi vízilabdában

Húszgólos magyar siker kell este a csoportelsőséghez férfi vízilabdában

Tucatjával nyitottak illegális hoteleket Budapesten

Tucatjával nyitottak illegális hoteleket Budapesten

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Ha telefont venne: új márka jelenik meg a mobilpiacon

Ha telefont venne: új márka jelenik meg a mobilpiacon

Százmilliárdok hiányoznak az államháztartásból, pedig nem kellene így lennie

Százmilliárdok hiányoznak az államháztartásból, pedig nem kellene így lennie

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

A két felesége között gyilkosságig fajuló vita miatt kell távoznia egy afrikai kormányfőnek

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni

Feleakkora sebesség is elég lesz a Marson, ha egy űrhajót akarnak kilőni

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón

A címlapról ajánljuk