A fejtetvekkel is kibabrált, hogy a járvány alatt kevesebb a közös szelfizés
Hogy a társas szelfizés járványos, az évek óta megfigyelhető, de hogy ez a szó szoros értelmében is igaz, azt most a koronavírus-pandémia kapcsán mutatták ki Izraelben.
Hogy a társas szelfizés járványos, az évek óta megfigyelhető, de hogy ez a szó szoros értelmében is igaz, azt most a koronavírus-pandémia kapcsán mutatták ki Izraelben.
HVG
A Nagyerdei Stadionban is tartanak ültetett rendezvényeket augusztusban. Az egyik este fellép Majka is, aki korábban kettős mércéről beszélt.
hvg.hu
A koronavírus-járvány rámutatott a jelenlegi rendszerek fenntarthatatlanságára, a globalizáció árnyoldalaira, de amint elkészül a vakcina, megint elfelejtünk majd mindent – mondja Jordán Ferenc hálózatkutató biológus, rendszerökológus, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének vezetője, akivel arról beszélgettünk, hogy miért nem vesszük komolyan a tudósok figyelmeztetéseit, és arról, hogy a kormányoknak, a cégeknek vagy az embereknek kell változást kicsikarniuk. Interjú.
Dobos Emese
Az aktív fertőzöttek 534-en vannak, a hatósági házi karantén jelenleg 7657 embernél van érvényben.
hvg.hu
A zuffenhauseni céget a legtöbb riválisától eltérően relatíve kis mértékben vetette vissza a világjárvány.
hvg.hu
Kazahsztánban úgy érezték az egészségügyi minisztériumban, hogy eljött az idő, hogy napi adatokat közöljenek a járványhelyzetről. Szerintük ez az ország nyitottságát bizonyítja.
MTI
A koszovói kormányfő is megfertőződött koronavírussal. Az országban meredeken emelkedik a betegek száma.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Azért nehéz egy szenvedélybeteget rádöbbenteni a saját addikciójára, mert egy függőség nemcsak szenvedést okoz, hanem el is veszi a szenvedést – hangsúlyozta Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus a HVG Extra Pszichológia Szalon vendégeként. A beszélgetés során szóba került, hogy miben hasonlít a karantén az addikcióból való gyógyulásra, miért nem fordul szakemberhez a szenvedélybetegek többsége, hogyan lehet rádöbbenteni valakit arra, hogy függő, és miért tekinthetik sokan ezt az állapotukat áldásnak.
Pulzus
A teljes lakosság - mintegy 1,1 millió ember - tesztelésére készülnek a vietnami Da Nang városban, miután országszerte 40 új olyan koronavírus-fertőzést észleltek, amely közvetlenül a turisták körében igen kedvelt tengerparti városhoz köthető - jelentette be szombaton az egészségügyi minisztérium.
MTI
A járvány új áldozata egy 50 éves krónikus beteg férfi.
MTI
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint rekordmértékű volt ismét a koronavírussal fertőzöttek számának napi növekedése a világban. A járvány a világon mindenhol lendületet vesz.
MTI
Kötelezővé teszi a görög kormány a szájmaszk viselését minden beltéri nyilvános helyen, miután újra megugrott a koronavírusos esetek száma.
MTI
Boris Jonson szerint most nem szabad levenni a fékről a lábukat.
MTI
Húszan haltak meg csütörtökön, Ukrajnában ismét elszabadult a vírus.
MTI
Augusztus 1-ig fizette az állam a teszteket, onnantól mindenkinek saját költségre kell tesztelnie.
hvg.hu
A Honda Ohio állambeli üzemében a fehér galléros munkavállalók egy része most a futószalagok mellett áll.
hvg.hu
Sok helyütt megindult a második hullám, sok helyen romlik a helyzet, a „magyar védekezés azonban bevált, ha tartjuk azt, amit eddig, nem lesz baj” – mondta a miniszterelnök. Kiderült, Orbán szerint a magyar egészségügy Európa egyik legjobbja, a cigányzenének pedig szerelmese.
Tóth Richárd
Egészen máshogy kezelné a kormány a koronavírus második hullámát, csakhogy ahhoz, hogy a gócpontokban hatékonyan felléphessenek a terjedése ellen, sokkal többet kell tesztelni. Még az az ötlet is felmerült, hogy tanévkezdés előtt az összes tanárt szűrjék le. Az egészségügyben viszont – az orvosi kamara szakembere szerint – nem lehet lazítani, ott ugyanolyan szigorra van szükség, mint tavasszal.
Windisch Judit
Egy brit kutatócsoport kifejezetten a koronavírus-járvány idején elterjedt home office hosszú távú hatásait vizsgálta.
HVG
A pandémia óriási csapást mérhet a világ nagyvárosaira, főleg, ha lesz második hullám – írja a brüsszeli Politico.
Lengyel Miklós