A járvány miatt megvágják a létszámot az ELTE kollégiumaiban
A fővárosi kollégiumok szobáiban négy helyett csak ketten szállhatnak meg, aki „kiesik”, annak alternatív szállást ajánlanak.
A fővárosi kollégiumok szobáiban négy helyett csak ketten szállhatnak meg, aki „kiesik”, annak alternatív szállást ajánlanak.
MTI
Katasztrofális hatással lehet a spanyol gazdaságra, ha a járvány miatt végképp elmaradnak a külföldi turisták. Közben I. János Károly exkirály bejelentette, elhagyja az országot, hogy a korrupciós vádak miatt ne legyen teher a monarchia számára.
Vass Péter
Hatról tizenhétre emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Pápán, köztük van egy óvónő is. A polgármester szerint az óvodások között nincs fertőzött.
hvg.hu
A Las Vegas-i SEMA Show-ra minden évben 150 ezer ember látogat el.
hvg.hu
Az idegenlégiós első vizsgálata pozitív eredményt hozott, a klub szerint tévedésről lehet szó.
hvg.hu
Az országban 194 ezer fölé emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma.
MTI
MTI
hvg.hu
A határozat, amely a Hivatalos Értesítőben jelent meg, péntektől hatályos. E szerint Spanyolországban a koronavírus-fertőzöttség és a kockázat már nem alacsony.
MTI
Fertőzött személy vehetett részt az egyik vidéki összejövetelen.
hvg.hu
Egy óvónőnek és egy idősotthon lakójának is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az óvodát bezárták, az idős férfit, pedig kórházba szállították
hvg.hu
A szeptemberre halasztott Pécsi Országos Színházi Találkozót sem tudják megtartani a pandémiás helyzet miatt. A szervezők szerint túl kockázatos lenne megtartani, új időpontja még nincs a fesztiválnak.
hvg.hu
Járványüzenetet kaptak a brit trónörököstől.
MTI
MTI
hvg.hu
Százmilliós tételekben foglalják le különböző országok az egyelőre kísérleti fázisban lévő koronavírus elleni vakcinákat. A hvg.hu megtudta, a magyar kormány is elkezdett tárgyalni erről. Több cég kísérletezik, kérdés, ki tesz jó lóra látatlanban.
Windisch Judit
Jót tesz a Sony játékos divíziójában elkönyvelt bevételeknek a koronavírus-járvány. A karantén első időszakáról most közölt adatok szerint rendesen felpörgött a kereslet a PlayStation 4-re készült játékokra.
hvg.hu
Ugyanolyan elbírálás alá eshet a szándékos köhögés, mint a szidalmazás vagy a sértő gesztusok.
hvg.hu
A családi rendezvény után 8 nappal derült ki, hogy volt egy "szuperterjesztő" vendég.
hvg.hu
Negyvenegy emberről már bebizonyosodott, hogy elkapta a kórt.
MTI
MTI
hvg.hu
A bevásárlóközpontokban működő üzletekben még júliusban is elmaradt a bevétel az egy évvel korábbihoz képest.
MTI
Jövő márciusra tolják az augusztus 28-ra tervezett eseményt.
hvg.hu
Jair Bolsonaro elnök kabinetfőnöke és három minisztere is megfertőződött.
MTI