Bécsben is megjelent a koronavírus-fertőzés
Egy 72 éves férfi betegedett meg, állapota súlyos.
A brit sztárséf döntéséről, amely feltehetőleg összefügg a koronavírus járvánnyal, csak az utolsó nyitva tartási nap estéjén értesült az éttermek személyzete és vendégköre.
-t-
A német kormány válságstábot alakított a helyzet kezelésére.
MTI
A kísérleti szer mellett egy másik készítménnyel is próbálkoznak, amit ebola ellen fejlesztettek ki.
hvg.hu
A kormány és a szakértők szerint is kicsi az esély, hogy a koronavírus elkerülje Magyarországot, éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk az összes információval, amit a betegségről, a megelőzésről és a hatósági intézkedésekről tudni kell. Cikkünkben nemcsak arra igyekszünk választ adni, mik a COVID-19 legjellemzőbb tünetei, hanem arra is, hova fordulhatunk hiteles információkért, mi a teendőnk, ha attól tartunk, elkaptuk a vírust. Mi a különbség az influenza és a koronavírus között? Hogyan előzhetem meg? Lemehetek a háziorvoshoz? Minden, amit a következő hetekben tudni kell.
Visszaesett az olasz utak iránt a kereslet, a légitársaság március 11-től három hétig kevesebb járatot indít.
hvg.hu
Közel 900 ezer forintnyi büntetést kaphat az, akit védett állat fogyasztásán érnek.
MTI
A mérsékelt jelölteket kizárta, így jelentős győzelmet aratott a teokratikus rezsim a parlamenti választáson, mégis aggódhat a rekordalacsony részvétel miatt.
A magyar kormány mindenkit arra kér, hogy Veneto és Lombardia mellett az olasz Emilia-Romagna tartományba is csak az utazzon, akinek halaszthatatlan dolga van.
hvg.hu
Egy nap alatt több mint százzal nőtt a fertőzések száma.
hvg.hu
A médiának alapvető szerepe van abban, hogy egy (potenciális) világjárvány kapcsán gyorsabban terjed a félelem, mint maga a vírus – figyelmeztet a Cardiffi Egyetem médiaiskolájának professzora, Karin Wahl-Jorgensen.
HVG
A munkáltató azonban dönthet úgy, hogy a kiesett időre megállapodás alapján munkabért számol.
hvg.hu
Egy kormányhivatal bevizsgálta a szert, és kiderült, hogy a felhasználása "jelentős járványügyi és közegészségügyi kockázatot jelent".
hvg.hu
A légitársaság a jegyek iránti igények visszaesésével indokolta a döntést.
hvg.hu
Az Operatív Törzs azt kéri, ne engedjék a gyereket iskolába, ha Észak-Olaszországban járt, és a dolgozók is maradjanak otthon ilyen esetben. Ebben kérik a cégek együttműködését. Gulyás Gergely miniszter azt mondta, az éjjel hét újabb minta érkezett be, egyelőre nincs pozitív minta. Kövesse velünk a Kormányinfót.
hvg.hu
A kereskedelmi szövetség nyugalomra és a hírek megfontolására inti az embereket.
hvg.hu
Romániában, Dániában és Észtországban is megjelent a koronavírus csütörtökre, Horvátországban pedig emelkedett a betegek száma. Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös kiképzésének elhalasztásáról döntött a járvány miatt, Szaúd-Arábia pedig senkit sem fogad turistavízummal. Itt minden hírt megtalál a kórokozó terjedéséről, percről percre.
hvg.hu
Szövetségi „gyorssegélynek” köszönhetően átmenetileg Budapesten edzhetnek az olimpiára készülő egri úszók.
hvg.hu
Személyes tapasztalatunk szerint akinek nincs láza és erős köhögése, annál nem is kíváncsiak arra, hogy vírushordozó-e. Munkatársunk egy olaszországi hétvége után próbálta ellenőrizni az állapotát, ám nem járt nagy sikerrel.
A közel egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új típusú koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Kínában csütörtökre. Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok és Dél-Korea azonban komoly döntéseket hozott a kórokozó terjedése miatt.
MTI