Koronavírus: csökkenti Olaszországba tartó járatainak számát a Wizz Air

A légitársaság a jegyek iránti igények visszaesésével indokolta a döntést.

  • hvg.hu hvg.hu
Koronavírus: csökkenti Olaszországba tartó járatainak számát a Wizz Air

A Wizz Air valamennyi olaszországi járatát törölte március 10. és április 4. között, nem lehet jegyet foglalni ebben az időszakban Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba sem. Ezekre a napokra a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat – írta korábban az MTI, jelezve, hogy a légitársaság későbbre ígért tájékoztatást.

Mi is ellenőriztük a rendszert, amelyben az látszott, hogy a megszokottnál jóval kevesebb a foglalható járat, az alapárú jegyek pedig elérhetetlenné váltak, csak a két magasabb kategóriájút lehetett megvásárolni.

A Wizz Air közleménye negyed 12-kor érkezett meg, amelyben megmagyarázták a jelenséget. Mint írták, valamennyi útvonalukon folyamatosan nyomon követik a jegyek iránti igény alakulását, aminek alapán

úgy döntöttek, hogy a kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkentik egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járataik sűrűségét.

Jelezték ugyanakkor, hogy nem függesztik fel ezeket az útvonalakat, és nem törölték minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatukat, csak a kapacitást csökkentettették.

Az érintett utasoknak azt üzenték, hogy legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik őket a járatuk törléséről. Választhatnak majd, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve 120 százalékát, ha WIZZ-számlájukra kérik a jóváírást.

Mivel a járattörlésről legkésőbb 14 nappal az indulás előtt értesítjük az érintett utasokat, az 2004/261/EK rendelet értelmében ezen felüli kompenzációra nem jogosultak – fűzték hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.