Belgium már január elején elkezdheti a lakosság beoltását
Az első szakaszban a lakosságnak csak nagyon kis csoportja kaphat oltást.
Az első szakaszban a lakosságnak csak nagyon kis csoportja kaphat oltást.
A halálos áldozatok száma viszont nem volt még ilyen magas az országban a járvány kezdete óta.
Jelenleg 28 gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, egyikük sincs lélegeztetőgépen – közölte az országos tiszti főorvos.
Egy nap alatt közel 8 ezerrel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma az országban.
Az Országos Mentőszolgálat szerint az ország több területén most nincs szükség a mintavételi pontokra.
December 16-tól ismét látogatható lesz az Eiffel-torony, amely a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén október 30-i kezdete óta tart zárva.
A Szájer-ügy előzményei és összefüggései, Toroczkai László büntetése, aláírásgyűjtés Deutsch Tamás ellen, érkezhet az oltóanyag Hollandiába, közgazdasági történetek másképp. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Szájer József lökhárító volt a Fidesz és az Európai Néppárt közt – ezért a hétvégén ismertté vált lemondásának okát először a politikában keresték a brüsszeli döntéshozók. Logikusnak tűnt, hogy Orbán Viktor harcai felemésztették a kormánypárt első számú európai politikusát. Szájer is engedte, hogy ez legyen a látszat. Mint kiderült, nem a jó ízlés támadt fel benne, csak a testi vágy.
Már húsz egészségügyi dolgozó vesztette életét a járványban Magyarországon.
A kormány 700 millió eurót szán a vakcinák megvásárlására.
Egy nap alatt 19 350 fertőzöttet azonosítottak az országban.
Nagykanizsa egyik óvodájának az összes dolgozója koronapozitív.
Sikerágazatnak tűnik a járvány árnyékában a pénzügyi információtechnológia, de valójában öldöklő verseny folyik azért, hogy a bankoké, a fintech szolgáltatóké vagy a technológiai óriásoké legyen-e az ügyfél. Magyarországon a kormányhoz közel állók is bejelentkeztek a futamra.
Fél év alatt közel száz fővel nőtt a vállalat dolgozóinak létszáma.
Scott Atlast még Anthony Fauci is támadta, amiért félrevezeti az amerikai elnököt.
Néhány napon belül a harmadik elnököt nevezték ki Peruban, ahol a zavargásoknak halálos áldozatai is vannak. A válságot mélyíti a világ egyik legsúlyosabb vírushelyzete.
Összesen 181 ezer tesztet végeztek el a múlt héten.
Szlovákiában már tavasszal rámutattak arra, hogy békeidőben sem lehet ilyen kaotikusan kormányozni, nemhogy 2020-ban. De hiába: a járvány második hullámában sincs higgadt válságkezelés. Mindez meglátszik a kormánypártok és a miniszterelnök népszerűségén is.
Már az ötezret közelíti a járványban elhunytak száma.