Nem igazán látszik, hogy a kulturális kérdések központi szerepet játszanának az ellenzék politikájában, hiszen ezekkel nem lehet nyerni. Hiller István és Bozóki András viszont feltűnt a lehetséges miniszterjelöltek között.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp a Garbage ma megjelenő új lemezét.
A humorista egy e-mailből tudta meg, hogy bár februárban neki ítélték a gyűrűt, a közelmúltbéli tevékenysége miatt visszavonta döntését az MTVA. Arra gyanakszik, egy politikai álhír van a háttérben.
Játszottak az R.E.M. előtt, de az énekesnek nem tudtak adni CD-t, mert nem volt náluk. Cannes-ban vettek át egy rangos díjat, de leginkább a tengerparti borozásra emlékeznek az egészből, a legnagyobb, a kereskedelmi rádiókba is bekerült slágereik szinte véletlenül születtek. A Heaven Street Seven fontosságára sokan csak akkor döbbentek rá, amikor hat éve látványosan búcsúztak a közönségtől. Tavaly a járvány miatt elmaradt a nagy visszatérés, idén viszont, úgy tűnik, július 16-án a Budapest Parkban és augusztusban a Fishing on Orfűn tényleg fellép az „univerzálisan alternatív” zenekar. Szűcs Krisztián frontemberrel beszélgettünk.
Több mint 40 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel, sétákkal csütörtökön kezdetét veszi az idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Szenvedély, sértődés,versengés is inspirálta Párizs legújabb múzeumának megálmodóit. Francois Pinault, egy hatalmas vagyon büszke tulajdonosa a kortárs művészetnek teremtett szentélyt. Volt már neki másik kettő Velencében is.
"Meg kell értenünk az árok másik oldalán állókat, ha szeretnénk, hogy véget érjen a kirekesztés és a gyűlölködés lelket mérgező és idegeket roncsoló közéleti gyakorlata." Meglepetés-kislemezt kapott Bródy János a 75. születésnapjára, most az egyik dalhoz klip is készült.
A csillagoknak tervezett, de az áruházak népének is hozzáférhetővé tette Roy Halston a kollekcióját, így hiába volt korszakalkotó tehetség, hamar elfelejtették. Az amerikai divattervezőről Ewan McGregor főszereplésével a Netflix készített minisorozatot.