Szeretettel Pozsonyból: Több sebből vérzik, de átlátható a szlovákiai magyar kultúratámogatás
A kultúra amatőr és profi művelőiről hozott döntések nyilvánosak és szabadon hozzáférhetők. Nincs soron kívüli elbírálás és nincs bizottsági döntéseket felülíró igazgatói vagy politikusi határozat.
Könnyű Pozsonyból szeretettel írni, hiszen csupa jó dolog történik velünk. Vége a karanténnak, lassan beindul az élet, bár sokak szerint csak ideiglenesen, mert senki nem készül az őszre, de az még messze van. Addig is örülhetünk annak, hogy már hatodik hónapja sikeresen folytatódnak a magyar pártszövetség megalakításának előkészületei, és bár a párt még nem létezik, máris a bejutási küszöb fölé méri két közvélemény-kutató.
A jó dolgok felsorolásából ne hiányozzék, hogy harminc (vagy negyven) év után végre elkészült a borsi Rákóczy-kastély, az a hely, ahol e sorok lassan nyugdíjazást kérő írója kamaszkorában vett részt az első felújító építőtáborok egyikén. Az alkalmat felhasználva találkozott Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar államfő, a szlovák–magyar kapcsolatok a lehető legjobb helyzetben, amit például a borsi csúcstalálkozó után még Ivan Korčok külügyér és az oktatási tárca magyar ajkú államtitkára is megerősített egy Duna-menti közös kerékpártúrával.