#kultúrpolitika


Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világ körüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne. Fábrynak – gondolhatja – több jár, hiszen ő a liberális akolt hagyta ott a Fideszért, és saját hitelét adta be a Fidesz Zrt.-be, azt, ami más NER-celebnek soha nem volt.




Esztergom már nemcsak a magyar katolikusok, az állami kultúrairányítás központja is – Demeter Szilárd ide helyezi székhelyét

Történelmi adósságot törlesztett a parlament 2022-ben Esztergom megyei jogú rangjának helyreállításával. A várost, amelyet az Alkotmánybíróság – törvényellenesen – soha nem foglalt el a parlament által neki rendelt székhelyéül, most Demeter Szilárd az általa vezetett, központosított kulturális hivatal, a közgyűjteményi központ centrumának szánja.










„Ez az összeg talán elég lesz arra, hogy be tudjuk zárni a színházakat” – bevihette a kegyelemdöfést a kormány a független színházaknak

Sajátos akcióval próbálja felhívni a figyelmet a független színházak kivéreztetésére egy kuratórium. A miniszter már tavaly arról beszélt, minek van ilyen sok független színházi társulat, nem lenne-e elég 20-22. Ahogy a helyzet most áll, a kormány épp annyi pénzt von el minden koncepció és kommunikáció nélkül a színházaktól, hogy tényleg meg fog szűnni 50-60 társulat. A fővárosi önkormányzat szerint is méltatlan a helyzet, a kormány nem válaszol.


A magyar kultúra forrásmegvonásairól és a nyomásgyakorlásról is szó lesz egy nemzetközi konferencián

Az Európai Akadémiák Szövetsége a közgyűlését és konferenciáját a magyar fővárosban fogja megtartani a jövő héten. A szövetség tagjai kulturális civil szervezetekkel fognak találkozni, a konferencián pedig – amelyre még lehet érdeklődőként regisztrálni – a szövetség elnöke, Jeanine Meerapfel filmrendező és Tarr Béla is beszélni fog.