Mácsai Pál: Aki az ő ideológiájukat propagálja, annak jut pénz, aki szuverén, pláne aki beszól, annak nem
6 perc
2025.02.24. 19:00
Nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Tisza Párt rendezvényén szavaljon, más közügyekben viszont szívesen kiáll Mácsai Pál színész–rendező, aki önszántából köszön le hamarosan az Örkény Színház ügyvezetői posztjáról. Miért van szüksége a váltásra, és mi volt az eddigi legnagyobb határátlépése? Miben áll szerinte a NER és a többi rendszer „primitíven egyszerű” támogatási logikája? Mit szól egykori mestere, Kerényi Imre „pitypangos” kultúrkomisszárkodásához? HVG-portré.
Március elsejével önszántából befejezi ügyvezető igazgatói működését. Kinek van nagyobb szüksége a változásra, az Örkény Színháznak vagy Mácsai Pálnak?
Érdekeink egybeesnek. Amit az Örkény velem tudott elérni, elérte, meg is haladta. A színház érdeke az, hogy ugyanabban a lendületben maradjon, mint az elmúlt húsz évben. Ehhez új optikák kellenek. Nekem meg időre van szükségem, hogy bejárjam azokat a területeket, ahol még nem jártam.
Jó állapotban lévő hatvanasként régi vágyak megvalósítását ambicionálja?
Semmi nyugdíjasodási kedélyem nincs. Ha abszurd is, ez újrakezdés. Színészi, rendezői terveim is vannak, felkéréseim is. Szövegekkel is fogok foglalkozni.
Precedensértékű a hazai kultúrpolitikai viszonyok között, hogy kijelölte az utódját, bevezette a társulatba, az igazgatói teendőkbe.
Nem, ez elég gyakori, csak az volt meglepő, hogy korábbra kértem a pályázati kiírást, pedig így szakszerű: az új igazgató tanulja meg a helyet, ahol dolgozni fog. Az is alap, hogy ő állítsa össze azt az évadot, amit ő igazgat. A világban ez így megy. Mostanában éppen azt sem szokták szeretni, ha egy színházi műhelynek van saját jelöltje. Pedig pályázat van: tessék indulni! Gáspár Máté széles látókörű szakember, és kiváló színházi ember is. Konfliktus nélkül dolgozunk együtt lassan egy éve.
Megvédte az Örkényt attól, hogy rezegjen alatta a léc?
2008 környékén született egy szabályzat, hogy a zenés színházak kevesebb pénzhez jutnak, mint a prózaiak. Mivel a Madách Színház része voltunk, ránk is vonatkozott. Meg kellett kérdeznem a társulatot, hogy hajlandók-e fél gázsiért játszani, akkor még beláthatatlan ideig. Az összes kéz felemelkedett: igen. Sokszor támaszkodom erre a retinámba égett képre. Akkor rezgett a léc. A többi eset csak a teljes magyar kulturális szektort folyamatosan érő hol fent, hol lent, de leginkább egyre lejjebb.
Ez széljárástól függetlenül a támogatások megvonásában ölt testet, nemde?