A Trump-kormányzat ellenőrizné a Smithsonian Intézet múzeumait, hogy eléggé hazafiasak-e a kiállításaik
A Fehér Ház által elrendelt vizsgálat is része annak a jól körvonalazódó kormányzati törekvésnek, hogy nagyobb felügyeletet gyakoroljanak az amerikai kulturális intézmények felett.
HVG
A Fehér Ház honlapján közzétett levélből kiderül, hogy a Trump-adminisztráció átfogó vizsgálatot tervez a világ legnagyobb múzeumi és kutatókomplexuma, a Smithsonian Intézet kiállításait és működését illetően az Egyesült Államok jövő évi, 250. évfordulós ünnepségei előtt – írja a The Guardian.
A Smithsonian Intézet főtitkárának, Lonnie Bunchnak címzett levél alapján a Fehér Ház azt szeretné, hogy a múzeumok programjai tükrözzék „az egységet, a fejlődést és azokat az örök értékeket, amelyek meghatározzák az amerikai történelmet”. Az intézkedés összhangban áll azzal a korábbi elnöki rendelettel, amely „a helytelen, megosztó vagy Amerika-ellenes ideológia” eltávolítását írta elő a Smithsonian múzeumaiból.
A művész erre válaszul visszavonta az egész tárlatát.
A levél kiterjedt kurátori felülvizsgálatot ír elő, amely a nyilvános kiállítási szövegektől és online tartalmaktól kezdve a belső kurátori folyamatokon, kiállítástervezésen, gyűjteményhasználaton és művészeti támogatásokon át mindenre kiterjed.
A múzeumoknak 120 napjuk lesz arra, hogy kicseréljék a „megosztó vagy ideológiailag vezérelt” leírásokat olyanokra, amelyek „egységet sugallnak, történelmileg pontosak és építő jellegűek”.
Donald Trump márciusi, Az igazság és józanság helyreállítása az amerikai történelemben című rendelete szerint az elnök célja „biztosítani, hogy a Smithsonian olyan intézmény legyen, amely inspirálja a gyermekek képzeletét, ünnepli az amerikai történelmet és találékonyságot, az amerikai nagyság szimbólumaként szolgál a világ számára, és büszkévé teszi Amerikát”.
A világ figyelme most főként arra irányul, hogyan kérdőjelezik meg a régi-új amerikai elnök első rendeletei a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerét. Eközben Trump és az új amerikai adminisztráció sokszor hajmeresztő lépései a kulturális szférát sem hagyják érintetlenül.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.