#kultúra




Ez már a titkos üzenet, hogy Ákos nem elég fideszes?

Tucc-tucc, popzene dallamára dübörög a mélynemzeti kultúrharc. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ugyanis a kilencedik évében, az írókkal és a színházcsinálókkal folytatott háború közben egyszer csak rádöbbent, hogy még nem szállta meg a könnyűzenét. Lássuk hát a frontokat.

T. R.



Gender-ügy: mindig kell egy ellenség

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kilencedik évére kevés olyan terület maradt, ahol nem jelent meg és kezdett saját képére formálni mindent a hatalom, most azonban oda is megérkezett a fiatal harci hév. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.

Tóth Richárd

"A politikusok arra használják a Szigetet, amire való"

A külföldi befektető szoros felügyelete alatt sem változott a Sziget filozófiája, sőt a korábbiaknál hangsúlyosabbá vált. Az egyhetes bulit a szabadság és a sokszínűség szeretete fogja össze. Erről is beszélt a hvg.hu-nak Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezető igazgatója, aki Gerendai Károlytól vette át a cég vezetését. A "szerelem forradalma" a szerdai nappal elfoglalta a Hajógyári szigetet, és a szervezők reményei szerint újabb látogatói rekordhoz segíti a fesztivált.







Alföldi: Én maradok, amíg tudok tovább dolgozni

Egy francia lapnak nyilatkozott a színész-rendező, aki arról beszélt, hogy van ugyan nyomás és központosítás a hatalom részéről, de még mindig van közönsége annak a színháznak, amit ő csinált, és van szolidaritás azok között, akik nem értenek egyet Orbánnal.

hvg.hu

Kihalhatatlanok

Zombik, levendulamezők, házi szörp, színház az egész világ. Egy új magyar regény belép a Káli-medencébe, visszakanyarodik Budapestre, majd a Trianon Hamlettel eljut Rómába, Athénba, Kolozsvárra.





Könyvpiaci szakítás: egyedül maradt a Líra

Kiszállt az egykori Alexandra könyváruházak átvételére alapított Janikovszky és Kolosi Kft.-ből Janikovszky János, a Móra Kiadó Zrt. tulajdonosa, miután az együttműködés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

HVG