Deák téri gyilkosság: fiatalok estek egymásnak, a késelő éppen csak 18 múlt
A halálos áldozatokon kívül más nem sérült meg, a sértetti kör szerepe még tisztázatlan. Jelenleg is tartanak a kihallgatások.
A halálos áldozatokon kívül más nem sérült meg, a sértetti kör szerepe még tisztázatlan. Jelenleg is tartanak a kihallgatások.
A rendőrök az úttesten találtak rá az áldozatokra.
Négyszer szúrta meg egy kollégáját egy érdi házfelújítás munkása.
Édesanyja a halála óta minden nap felhívja telefonon az V. kerületben leszúrt fiút, hogy legalább a hangpostáján hallja a hangját.
Az ügyvéd a gyanúsított kényszergyógykezelését kérte.
A szerencsén múlt, hogy nem szenvedett életveszélyes sérülést a metrófelújításon a munkás, akit egy társa megkéselt.
A támadót lelőtték a rendőrök. Arról nincs hír, hogy a támadásnak lennének halálos áldozatai.
A kórházból vitték haza az erdőkertesi késelőt a rendőrök, amikor az két járőrre támadt. Az apja szerint a fia nem bűnöző alkat.
A gyerek apját mellbe, mostohaanyját pedig vesén szúrta.
Az egyik áldozatot nyakon, a másikat arcon szúrta egy házi őrizetben lévő férfi.
Ha kiderül, hogy tette idején nem volt beszámítható, kezelés várhat rá.