Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában
A rendőrség az elkövetőt elfogta, a tanárt kórházba szállították.
A rendőrség az elkövetőt elfogta, a tanárt kórházba szállították.
Egyelőre semmilyen arra utaló nyomot nem talált a rendőrség, hogy a pénteki hágai késelésnek terrorista indítéka lett volna.
A budapesti rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
Késes támadás történt Hágában, az elkövetőt még keresik.
Ez volt az első támadás azóta, hogy az ultrakonzervatív királyság enyhített a szórakoztatásra vonatkozó szabályokon, amelyek a nyolcvanas évek óta voltak érvényben.
A rijádi rendőrség letartóztatta azt a férfit, aki felrohant a színpadra, és az ott előadó színházi társulat három tagját megkéselte. Ez volt az első támadás, amióta Szaúd-Arábiában újra engedik a nyilvános szórakoztatást.
Késes támadás miatt kórházba került két Celtic-szurkoló Rómában, ahol a skót együttes az olasz Lazio vendége lesz a labdarúgó Európa-ligában.
Eldurvult a gyerek vitája a nővel, aztán elővette a bicskáját.
A támadó júniusban szabadult, korábban gyilkossági kísérletért ültették le.
Egy férfi támadt járókelőkre konyhakéssel és nyárssal szombat délután a franciaországi Lyonhoz közeli Villeurbanne-ban.
Sirhan Sirhan, aki több mint ötven éve van börtönben Robert Kennedy szenátor meggyilkolása miatt, kórházban van, stabil az állapota. Egyelőre nem tudni, miért támadtak rá a férfira, aki 1968-ban gyilkolta meg a Kennedy-család ismert tagját.