Nagy Márton legújabb kérését aligha tudják teljesíteni a bankok
De mi lesz így az Alaptörvényben rögzíteni kívánt készpénzhasználattal?
De mi lesz így az Alaptörvényben rögzíteni kívánt készpénzhasználattal?
Saját eddigi törekvéseivel megy szembe a kormány a készpénzhasználat alapjoggá emelésével. Kérdés, hogy csak szimbolikus, szavazatgyarapító intézkedésnek szánják az egészet, vagy valóban megrekesztik a gazdaság kifehérítésére tett erőfeszítéseiket.
Sőt, a Munka Törvénykönyve sem maradhat érintetlen az Adótanácsadók Egyesülete szerint, akiket nem lelkesít az ötlet, mivel az adóelkerülés általában együtt jár a készpénz alkalmazásával.
Pénzeső esik majd a magyarokra – legalábbis a 2-3 gyerekesekre és a nyugdíjasokra – Orbán Viktor évértékelős kampányígéretei után, a Fidesz pedig meg is nyerte ezzel a választást? Vagy jól fognak kinézni a szlogenek a kék plakátokon, de semmi komoly hatásuk nem lesz? És miből tömné be az állam a költségvetési lyukat? Ennek jártunk utána.
A legkisebb névértékű érme megszüntetése időről időre napirendre kerül, most az után, hogy Donald Trump amerikai elnök a spórolás jegyében az egycentes érmék beszüntetését rendelte el. Az összesen 3625 tonnányi érme bevonása rendkívül költséges lenne, ugyanakkor az alapanyagukat csak töredékáron lehetne érvényesíteni, mivel ötvözetről van szó.
Noha a bankok – saját érdekükben is – kockázatelemzést végeznek, ha egy ügyfelük szankciós listára kerül, a jelek szerint Rogán Antal esetében a számlavezető bankja nem zárolta a miniszter számláit. Legalábbis képviselői fizetését nem kérte Rogán készpénzben kiadni, azt továbbra is bankszámlára utalja neki az Országgyűlés.
Egy felkapott videó szerint kötegekben is elfogadja a papírpénzt az automata, az áruházlánc azonban azt tanácsolja, inkább legyünk türelmesek.
A legfrissebb vizsgálatok arra utalnak, hogy az életmód változásával a költekezés hatásai is módosulnak: míg korábban a készpénz mint fizikai létező odaadása okozott stresszt, most már a digitális fizetést követő értesítő.
Kijött a Mastercard legfrissebb, 2023-as adatokat feldolgozó Digitális Fizetési Indexe (DFI), amely 2020 óta vizsgálja a magyarok fizetési szokásait. A jelentés alapján Magyarország a digitális fizetési megoldások széles körű elterjedése felé tart, a készpénz szerepe azonban még mindig erős. Az elmúlt négy évben 11 ponttal nőtt a DFI-index, főként a mobiltárcák és az érintésmentes fizetések előretörésének köszönhetően. Az infrastrukturális fejlődés ellenére a készpénzhez ragaszkodó rétegek és a pénzügyi tudásbeli hiányosságok akadályozzák a további fejlődést. A digitális fizetések népszerűsítésében ezért kulcsfontosságú szerep jut a pénzügyi oktatásnak és a mikrokereskedők digitális integrálásának.
Közel kéttonnányi pénzt szállítottak Oroszországba Szíriából akkoriban, amikor az Aszad-rezsimnek devizahiányban szenvedve is meg kellett hálálnia az orosz katonai támogatást.
December végén lejár a kormány díjemelési tilalma, januártól komolyan emelkednek majd az átutalási mellett a készpénzfelvételi költségek is.
Jól halad a készpénzmentes gazdaság felé a skandináv ország, de mostantól a készpénzre is jobban odafigyelnek majd.
Már nem csak az idősebbek és a kisebb településen élők tartanak sok készpénzt.
Alkalmazkodnak a magyar piachoz az Ubernél, behozzák a készpénzes fizetési lehetőséget is.
Magyarország egész jól áll az elektronikus fizetési megoldások terén, de van még hova fejlődni. Például Csehország szintjére, bár ott is akad, aki alkotmányba vésné a készpénzhez való jogot. Románia az előző évezredben ragadt, Bulgáriában a készpénz a korrupció legjobb barátja.
A Reuters által megszerzett vámadatok szerint közvetlenül az ukrajnai invázió megindulása előtt óriásit ugrott az amerikai és az EU-s készpénz behozatala az országba, és a valutaimport azóta is tart.
Egy sor nagybank kínál ilyen lehetőséget, de van, melynél nem egyértelmű, melyik ATM-hez kell besorolni a spórolásért.
A minisztérium szerint az a baj, hogy a vendégek kártyával fizetik a vacsorát, a terminál pedig nem szedi szét a cechet a borravalótól. Ha készpénzben adnák a borravalót, adómentes lenne.
Alig tudnak visszaadni a boltosok aprót, mert a pénzérmék jelentős része elkallódik. A belga pénzügyminisztérium kampányt indított ezek elköltésére.
A céges tulajdonrészek értékesebbek lettek, de a 13. havi nyugdíj téli kifizetése is meglátszik a vagyoni mutatókon.