Ma dönthet az iskolaőrség bevezetéséről a parlament
Fegyver nem lenne náluk, de gázspray, rendőrbot és bilincs igen. A 2021-es költségvetési javaslatról is ma szavaznak.
Fegyver nem lenne náluk, de gázspray, rendőrbot és bilincs igen. A 2021-es költségvetési javaslatról is ma szavaznak.
Az egy évvel korábbi 288,9 milliárd forintról, 85,7 milliárdra csökkent az állam áfabevétele májusban.
Az öthavi hiány az eredeti terv majdnem háromszorosa.
Már jókora felirat is hirdeti, min háborodott fel a főváros vezetése.
Stop Budapest-adó – hirdetik a főváros által kihelyezett plakátok.
Még az ág is húzza a 18. kerületi önkormányzatot: óvodabezárásokra kényszerülhet, és könnyen lehet, hogy az óvónők anyagi megbecsülésére szánt hűségprémiumra sem lesz fedezet. Az óvodák megmentésére hozott tervet ugyanis egyetlen tollvonással dobta vissza a fővárosi kormányhivatal, a beígért pénzt pedig az állam viszi a vészhelyzetre hivatkozva.
Több pénzt vár el a kormány Budapesttől, mint korábban, azonban a város költségvetése nem ezért van veszélyben, hanem a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt.
A főpolgármester szerint egy kormánypárti bizottsági módosító javaslat szól erről.
Elvitte a 2021-es költségvetési tervezet módosítására vonatkozó javaslatait a főpolgármester a Belügyminisztériumba, ahol az önkormányzati szövetségek egyeztettek a kérdésről a kormánnyal. Karácsony Gergely lát esélyt arra, hogy a kormány módosítja a fővárost szerinte ellehetetlenítő elvonásokat tartalmazó költségvetést. A BM-ben azt ígérték neki, hogy továbbítják a javaslatokat a kormánynak.
A főpolgármester szerint a kormány csődbe viszi a fővárost.
Jövőre visszaáll a gazdaság a gyors, egyensúlyi növekedési pályára – vagy legalábbis ennek jegyében készült a 2021-es költségvetés tervezete, amely feltűnően sok propagandisztikus célt és a lényeget elkendőző trükköt tartalmaz.
Inflációt követően nő majd az egészségügyi szolgáltatási járuléka annak, akinek nincs munkahelye, és háromról hat hónapra növelik azt az időszakot, amennyi nemfizetés után kiszámlázzák az ellátást.
A kormány a 2021-es költségvetés tervezetében helyenként úgy tesz, mintha 2020-ban mi sem történne. Ez odáig igaz, hogy 2020 első négy hónapjában jöttek az adóbevételek, ahogy kell. A kiadások viszont elszaladtak, április végére össze is jött a tervezett hiány duplája. A 2021-es büdzsé nyertesei a katonaság és a jóléti szolgáltatások lesznek. Sportra kevesebb jut, de azért előtte még több.
Csőzik László polgármester szerint tömeges elbocsátások jöhetnek a városban.
Rengeteg külön nevesített projektet söpört össze semmitmondó címek alá a költségvetésben a pénzügyminisztérium, így ezekről már nem tudni, mennyi pénzt visznek el külön-külön. Felolvadt például a nemrég tíz évre titkosított Budapest–Belgrád vasút.
Nem vágtak a költségeken, a 2021-es költségvetésben is 23,91 milliárd forint jut kormányzati kommunikációra.
A járvány elleni védekezés alapjába megy a gépjárműadóból várt teljes 87 milliárd forint, az önkormányzatok nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát, mint eddig. Sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen saját bevétele.