Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az egy évvel korábbi 288,9 milliárd forintról, 85,7 milliárdra csökkent az állam áfabevétele májusban.
A koronavírus-járvány természetesen az állami adóbevételekre is hatással van, igaz, nem mindegyikre ugyanúgy – szúrta ki az mfor.hu, amikor utánanézett az állam májusi bevételeinek.
Miközben például a személyi jövedelemadóból a 2019-es 229,4 milliárd helyett idén közel 2 milliárd forinttal több, 231,3 milliárdnyi bevétele volt a költségvetésnek, addig az általános forgalmi adó visszaesése szembeötlő: az egy évvel korábbi 288,9 milliárd forintról, 85,7 milliárdra csökkent az egyhavi bevétel.
Bár a válság kezdetén az élelmiszerüzletek mellett sok elektronikai terméket árusító bolt is arról beszélt, hogy szinte karácsonyi forgalmuk van, ez hamar visszaesett, és szinte csak az élelmiszerboltok forgalma tudott a korábbi szinten megmaradni. A szja-növekedéshez pedig köze lehet a döcögősen induló állami bértámogatásnak is.
A lap összesítése szerint a társasági adónál 10,7 milliárd forinttal (tavalyi 64 milliárd forintról 53,3 milliárdra) csökkent a bevétel – igaz, a bevallási határidőt május végéről szeptember végére halasztották, amivel sok cég élt is.
A szociális hozzájárulási adóból jövő bevétel is csökkent, 291,9 milliárd forintról 268,7 milliárd forintra – persze ez érthető, hiszen a cégek 4 hónapra mentességet kaptak a szocho megfizetésére.
E négy meghatározó adóból 2019 májusában 874,2 milliárd forint bevétele volt a kincstárnak, idén 639 milliárd. Vagyis az előző évi 73 százalékát is alig érte el az idei bevétel – írja az mfor.hu.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!