Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az öthavi hiány az eredeti terv majdnem háromszorosa.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere májusban 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az első öt hónapban 1051,5 milliárd forint deficitet halmozott fel – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A hiányt természetesen a koronavírus elleni védekezés költségei növelték, a jelentés szerint május végéig csak egészségügyi beszerzésekre 450 milliárd forintot költött a kormány, 590 milliárd forint pedig járványügyi eszközök beszerzésére ment el.
Az EU-támogatások egyenlege is negatív volt: a 486,7 milliárd forint beérkezett uniós bevétellel szemben, az uniós programokra folyósított kiadások meghaladták a 967,6 milliárd forintot.
Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka, de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el. A központi alrendszer hiánya tavaly májusban 137,4 milliárd forint, január-májusban 176,4 milliárd forint volt.
A kormány – ahogyan a veszélyhelyzet alatt, úgy a járványügyi készültség során is – minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez, miközben a GDP-arányos idei hiánycél továbbra is 3,8 százalékon tartható – jegyezte meg jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Az államháztartás központi alrendszere május végéig 9040 milliárd forint bevételre tett szert, ami 612,3 milliárd forinttal, 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül növekedtek a személyi jövedelemadóból, a társasági adóból, valamint a nyugdíj, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból származó bevételek.
A kiadások 10 091,5 milliárd forintot tettek ki, 1487,4 milliárd forinttal, 17,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. Nőttek a költségvetési szervek és az uniós programok kiadásai, valamint a kamatkiadások, a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.
A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai már második hónapja jelentkeznek a pénzforgalmi adatokban – jegyezte meg a PM jelentése a személyi jövedelemadó-bevételek alakulását ismertetve. Az év első öt hónapjában 1051,4 milliárd forint volt az szja-bevétel magasabb bérkiáramlás miatt, 66,7 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi összegnél.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!