Két év múlva teljesen átalakul a Mester utca, itt a látványterv
Közel négymilliárd forintért újul meg a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca, most a kivitelezőket keresik.
Közel négymilliárd forintért újul meg a ferencvárosi Mester utca, valamint az újpesti István út és Pozsonyi utca, most a kivitelezőket keresik.
Hazai pályán gála egy világoskék-fehér csapat ellen, Beckham-szobor és még Rashford is Manchesterben marad 2030-ig.
A miniszter szerint „bátor és kifinomult” pályamű nyert.
Felújítják a csodaló Kincsem (és gazdája) egykori otthonát a Belvárosban: az épület egyszerre lesz szálló, luxusotthon, rendezvénytér. Már megvannak a látványtervek is.
Új látványterveket tettek közzé a Dürer Parkról, a Városliget mellett épülő hatalmas épületkomplexumról, ahol az irodaházak mellett három lakóépületet is felhúznak.
Egy tervezőiroda nem új épületek felhúzásában, hanem a meglévők bővítésében lát potenciált. A Burj Khalifát is átalakítanák, ha tehetnék.
Ezer új fát ültetnének és több százezer négyzetméternyi zöldterületet hoznának létre a Csepel-félsziget északi részén kialakítandó közparkban.
Ilyen az, amikor egy új autó nem a szépségről, hanem a költséghatékonyságról szól.
A Citadellán új kilátóteraszok épülnek, az ágyútoronyban kiállítás lesz, a keleti oldalon pedig egy lépcsősort alakítanak ki. Most megnézheti a kiadott látványterveket is.
A tervek szerint ősszel már használhatjuk is őket.
Érdekes kép bukkant fel az interneten: valamilyen orosz város helyett Budapest szerepel egy orosz villamos látványtervén.
A Volkswagen cseh márkájának elérhető árú modelljét az új Octavia dizájnelemeivel ékesítik.
Több korábbi pletykát is megerősít az a kép, melyen a Huawei Mate 30 Pro látható. Néhány kérdőjel azonban még így is maradt a telefonnal kapcsolatban.