#lakásárak



És akkor hiába 75 éves a forint, még nem engedik nyugdíjba

Dicshimnuszokat zengett Matolcsy György a forintról a bevezetésének 75. évfordulóján; soha nem látott szintre nőttek az üzemanyagárak, de ez sem tántorítja el az embereket az autózástól; sehol Európában nem drágultak az elmúlt hat évben akkorát a lakások, mint Magyarországon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Egy országa sincs Európának, ahol a lakások drágulása legalább megközelítené a magyart

Az új lakások Magyarországon már most kétszer annyiba kerülnek, mint 2015-ben, és a használtak is csak egy kicsit húzzák lejjebb az átlagot, ehhez fogható áremelkedést sehol Európában nem mértek, még a második legnagyobb drágulás is csak 66 százalékos 2015 óta. Az is jól látszik a KSH és az Eurostat most kiadott számain, hogy a használt lakások már nem Budapesten a legdrágábbak, hanem a Balatonnál.





Lakásárak, hitelek, megtakarítások – erre számíthatunk 2021-ben

Mivel számolhat az átlagember saját pénzügyeit illetően 2021-ben? Az új állami támogatások és támogatott hitelek tükrében hogyan alakulhatnak a lakásárak? Magasabbak, vagy alacsonyabbak lesznek a kamatok az elérhető hitelek és a megtakarítások tekintetében? Szükséges-e újabb masszív forint-leértékelődéssel számolnunk? Pénzügyi kitekintő az idei évre a Bankmonitortól.



Elkészítettük a budapesti kerületek legdrágább és legolcsóbb utcáinak Top 10-es listáját

A pesti Belvárosban és a II. kerületben az ingatlanok egymillió forintos négyzetméterára már kevés ahhoz, hogy egy utca felférjen a legdrágábbak tízes toplistájára, a XII. kerületben és a budai Várnegyedben még elég ehhez. A kispesti Kossuth téren olcsóbbak voltak a lakások, mint a Hős utcában. Egy táblázatba raktuk a 23 budapesti kerület 10-10 legdrágább és legolcsóbb utcáját.



GKI: Eshet a lakások ára a következő egy évben

Az ingatlanvásárlás és a lakásbérlés is olcsóbbá válhat a piaci szereplők többsége szerint – erre jutott a GKI felmérése. A fővárosi és a vidéki lakáspiaci index ellenkező irányba mozdult, ilyen általában akkor történik meg, ha nagy a bizonytalanság a piacon.






Elszállhatnak-e ismét a lakásárak az MNB új hitelprogramja miatt?

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése és a Babaváró hitel bevezetése komoly segítséget jelent a lakásvásárlás előtt álló családok számára. Az elmúlt évek drasztikus lakásár-emelkedése sok magyar szerint éppen ezeknek köszönhető, ezért akik pedig nem jogosultak a támogatásokra, azok számára ma már szinte lehetetlen lakást venni. A kérdést még érdekesebbé teszi az új, kamatmentes MNB lakáskölcsön tervezett bevezetése: a múltbeli adatok alapján lehet következtetni az új támogatás lakásárakra gyakorolt hatására is.