MNB: Rekordot döntött a lakásárak növekedése
A vidéki városokban nőttek a legjobban az árak.
Budapesten 17 százalékkal drágultak az új lakások egy év alatt, de ez még semmi ahhoz képest, hogy több vidéki nagyvárosban 23–34 százalékos volt az áremelkedés.
Hiába nőtt nyolc év alatt kétszeresére a budapesti ingatlanok átlagos ára, ezt is kifizetik a vevők, és úgy tűnik, még mindig van mozgástér némi áremelésre – állapította meg a KPMG elemzése. A szerzők megnézték az ingatlanpiaci árakat felhajtó tényezőket, és arra jutottak, az állami támogatásnál semmi nem tett többet azért, hogy drágák legyenek a lakások.
A leggyorsabb áremelkedés Nyugat-Magyarországon várható.
2021-ben sem unatkozhattak azok, akik követték az ingatlanpiaci híreket.
Az eddig vártnál sokkal nagyobb lehet az infláció és kisebb a gazdasági növekedés jövőre az MNB szerint; újabb törvénnyel szorongatja a kormány az élelmiszerláncokat; megnéztük, hogy teljesítettek a Völner Pállal kapcsolatba hozott cégek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Megdöbbentő, de igaz: van olyan utcája Budapestnek, ahol 2020-ban már kétmillió forint fölött volt az ingatlanok átlagos négyzetméterára. Ez derült ki egyebek mellett, amikor a Központi Statisztikai Hivatal és az ingatlan.com elkészítette az ország legdrágább és legolcsóbb utcáinak listáját. Ebből az összeállításból szemezgettünk most, ezúttal Budapestre koncentrálva.
Egyelőre lépést tartanak a vevők a lakásárak emelkedésével.
A zöld hitel kiváló lehetőség az új építésű lakást vásárlók és az építkező számára, ám ez a támogatott finanszírozási forma a használt lakások áraira is hatással lesz. Mutatjuk, mi várható.
Az EU egészében harmadával többe kerülnek átlagosan a lakások most, mint 2010-ben, Magyarországon eközben 100 százalékosnál is nagyobb volt a drágulás.
Dicshimnuszokat zengett Matolcsy György a forintról a bevezetésének 75. évfordulóján; soha nem látott szintre nőttek az üzemanyagárak, de ez sem tántorítja el az embereket az autózástól; sehol Európában nem drágultak az elmúlt hat évben akkorát a lakások, mint Magyarországon. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az új lakások Magyarországon már most kétszer annyiba kerülnek, mint 2015-ben, és a használtak is csak egy kicsit húzzák lejjebb az átlagot, ehhez fogható áremelkedést sehol Európában nem mértek, még a második legnagyobb drágulás is csak 66 százalékos 2015 óta. Az is jól látszik a KSH és az Eurostat most kiadott számain, hogy a használt lakások már nem Budapesten a legdrágábbak, hanem a Balatonnál.
A harmadik legnagyobb drágulást az unióban Magyarországon figyelte meg az Eurostat. A lakbérek is nagyot nőttek 2010-hez képest.
A bérek és a lakásárak összehasonlításával mutatta be a Takarék Index az országon belüli különbségeket.
A keresleti és kínálati ár egyszerű közgazdasági összefüggéseiből következik, hogy a csok miatt is nőttek az ingatlanárak – magyarázta Novák Katalin. Arról is beszélt, hogy ugyan két hónap alatt 1400-zal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, nincs jele annak, hogy a családok lemondtak volna a gyerekvállalási terveikről.
Mivel számolhat az átlagember saját pénzügyeit illetően 2021-ben? Az új állami támogatások és támogatott hitelek tükrében hogyan alakulhatnak a lakásárak? Magasabbak, vagy alacsonyabbak lesznek a kamatok az elérhető hitelek és a megtakarítások tekintetében? Szükséges-e újabb masszív forint-leértékelődéssel számolnunk? Pénzügyi kitekintő az idei évre a Bankmonitortól.
A megyék közül már nem Győr-Moson-Sopron, hanem Pest a legdrágább. Itt 406 ezer forintos négyzetméter-átlagárral kell számolni.
A pesti Belvárosban és a II. kerületben az ingatlanok egymillió forintos négyzetméterára már kevés ahhoz, hogy egy utca felférjen a legdrágábbak tízes toplistájára, a XII. kerületben és a budai Várnegyedben még elég ehhez. A kispesti Kossuth téren olcsóbbak voltak a lakások, mint a Hős utcában. Egy táblázatba raktuk a 23 budapesti kerület 10-10 legdrágább és legolcsóbb utcáját.
2009-ben az átlagos négyzetméterárakkal számolva még 83 havi átlagfizetésből jött ki egy 60 négyzetméteres lakás, 2019-re ez 89 hónapra nőtt. Bár az ország legnagyobb részén javult a helyzet, Budapesten közel két évvel kell többet dolgozni egy ilyen elképzelt lakásért. Az ország legszegényebb egyötödének helyzete romlott hatalmasat.
Az ingatlanvásárlás és a lakásbérlés is olcsóbbá válhat a piaci szereplők többsége szerint – erre jutott a GKI felmérése. A fővárosi és a vidéki lakáspiaci index ellenkező irányba mozdult, ilyen általában akkor történik meg, ha nagy a bizonytalanság a piacon.