Fociultrákkal verekedett és a Tusk-kormánnyal is keményen bánna az új lengyel államfő
A Tusk-kormány ellensúlyának készül Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő, aki a politikai ismeretlenségből érkezett, és túlélte a kirobbant botrányait.
A Tusk-kormány ellensúlyának készül Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő, aki a politikai ismeretlenségből érkezett, és túlélte a kirobbant botrányait.
Nem volt meglepetés: 243 igen szavazat, 210 nem.
Valószínűleg nem, de próbálkozás azért van a jövő heti bizalmi szavazás előtt.
A lengyel példából az derül ki, hogy egy autokratikus rendszert nem lehet eltakarítani a szokásos játékszabályok mentén mozogva. Más megoldások lehetnek – de azok pont olyan kihívásokkal járnának, mint Lengyelországban. Domány Andrást Kacskovics Mihály Béla kérdezte.
HVG
Van, akinek előbb jut eszébe Orbán Viktor neve, mint az, hogy Magyarország – ezt tapasztaltuk legutóbb Krakkóban, de előfordult az is, hogy egy görög pincér kezdett el politizálni két rendelés között, vagy egy barcelonai alkalmazott fogalmazott meg markáns véleményt. Milyen kérdéseket és megjegyzéseket kaptunk Lengyelországban, miközben itthon épp beterjesztették az ellehetetlenítési törvényt?
A világlapok döbbenten állnak a lengyel elnökválasztás eredménye láttán, mert egyöntetűen úgy vélik: nem csupán Lengyelországot és Európát fenyegeti nagy veszély, hanem a liberális demokráciát is. Ennek megfelelően foglalnak állást a vezércikkekben.
hvg360
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az ellenzéki Jog és Igazságosság párt támogatta elnökjelölt, Karol Nawrocki győzelme után arra kényszerül, hogy tovább éljen társbérletben olyan államfővel, aki azt tekinti feladatának, hogy akadályozza a kormány munkáját. Ez pedig Kaczynskiék hatalomba való visszatéréséhez vezethet.
A miniszterelnök azt mondta, felkészülnek a „nehéz együttműködésre” az új elnökkel.
Karol Nawrocki lakótelepen nőtt föl, fiatalon bunyózott, egy ellátási szerződéssel kapcsolatos visszaélés is felmerült vele szemben, ahogyan az is, hogy prostituáltak közvetítésével foglalkozott. Amúgy oroszellenes, ellenzi Ukrajna EU-tagságát és az amerikai kormány támogatását élvezi.
A jobboldali populista jelölt győzelme rossz ómen Lengyelország jövője számára, a jelenlegi kormány intézkedéseit továbbra is blokkolhatja az államfő.
hvg360
A magyar kormányfő a visegrádi együttműködést is újraélesztené.
hvg.hu
Jelenleg gyakorlatilag döntetlenre áll a versengés.
Egy londoni kutatóintézet fedte fel a műveleteket.
hvg.hu
Vasárnap tartják lengyelországi elnökválasztás második fordulóját, amelynek eredményén Donald Tusk kormányának a sorsa is múlik, mert egy továbbra is vele szemben álló államfővel nem tudja megvalósítani 2023-as választási programját.
Választási veresége után Lengyelországba utazott a román választásokon elhasaló szélsőjobboldali politikus, hogy az ottani jobboldal jelöltje mellett kampányoljon.
hvg.hu
Szűk győzelemmel került a lengyel elnökválasztás döntőjébe a liberális Rafal Trzaskowski. A konzervatív Karol Nawrocki potenciális póttábora nagyobb, s ha nyer, a kormánykoalíció bénult marad, de akár szét is eshet.
Miután egy lengyel járőrhajó ráijesztett, az antiguai zászló alatt hajózó tanker egy orosz kikötő felé indult.
HVG
„Nem engedhetjük, hogy az ellenfél sokkal jobban fel legyen fegyverezve, miközben nekünk meg van kötve a kezünk” – érvelt Donald Tusk miniszterelnök a szejmben.
Ha Jaroslaw Kaczynskiék elveszítik az elnöki posztot is, nehezebben állítják vissza a végrehajtói hatalmat – de hogyan függ ez össze a kontinens biztonságával? Erről írnak a Bloombergen.
HVG
A rendszerváltás utáni Lengyelország első elnöke, a Szolidaritás mozgalom legendás vezetője egy ukrán kitűzővel a mellén jelent meg az Egyensúly Intézet budapesti konferenciáján.
hvg.hu