Vizsgálatot kezdeményez az LMP néhány tagja Ungár ellen a Mészárossal közös biznisze miatt
Egy benyújtott kezdeményezés szerint felszólítják, hogy vessen véget az üzletnek, ha erre nem hajlandó, etikai eljárás is indulhat ellene.
Egy benyújtott kezdeményezés szerint felszólítják, hogy vessen véget az üzletnek, ha erre nem hajlandó, etikai eljárás is indulhat ellene.
hvg.hu
Demeter Márta az egyedüli jelölt a Szél Bernadett távozásával megüresedő LMP-társelnök posztra, személyéről az október 20-ai részleges tisztújító kongresszuson dönt a párt.
MTI
Ungár Szél Bernadett helyét veszi át az egyik legfontosabb bizottságban.
T. R.
Előválasztást tartana az MSZP, mert arra számít, budapestiek tízezrei mennek el megszavazni, hogy kit indítson az MSZP főpolgármester-jelöltnek. Akár Puzsér Róbertet vagy Demszky Gábort is támogatná, ha a szavazók ezt akarják, mondta Molnár Zsolt az azonnali.hu-nak adott interjújában.
hvg.hu
A Jobbik frakciójából kizárt alelnök azt mondta, többekben felvetődött párton belül, hogy az EP-választásra közös listát állítsanak az LMP-vel, és felvetődött egy magasabb szintű önkormányzati együttműködés is.
hvg.hu
Korábban arról volt szó, szolidaritási alapot hoznak létre, de először nem árulták el, mi lett a kezdeményezéssel. A többi ellenzéki párt jótékonykodik, a kormánypárti képviselők hazaviszik a kétszázezer pluszt.
hvg.hu
“Így ránk most nincs szükség. Csak jelezni akartam neked, hogy mi akkor nem csináljuk” – bármelyik magyar ellenzéki politikus írhatta volna ezt, a mondatok Juhász Pétertől származnak és a jelen helyzet legplasztikusabb összefoglalásaként is értelmezhetőek. Ez a hvg.hu belpolitikai összefoglalója.
T. R.
Luxusrepülőzés és önmagunk felszalámizása – így foglalható össze az elmúlt néhány nap. Orbánék nem tudják, mihez is kellene kezdeni azzal, hogy milliárdos gépen repkednek, az ellenzéki térfélen pedig lassan kérdés, miből van több: belharcból vagy szavazóból. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
hvg.hu
Az ellenzéki párt alelnöke a közmédiának azt mondta, vezetné a pártot, megerősítve, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése „fúziót” hozzon létre a Jobbik és az LMP között.
hvg.hu
Volner János alelnököt kizárhatják a pártból, rendkívüli frakcióülést tartanak péntek délután.
hvg.hu
Volner nekiment a Jobbiknak az LMP-s közeledés miatt
hvg.hu
Négy napja kiléptek az LMP-ből, de most törvénymódosító javaslatot nyújtottak be a párt nevében.
hvg.hu
Egységét demonstrálta a megmaradt LMP-frakció.
hvg.hu
Azzal sem tudott egyetérteni, hogy az LMP nem szavazta meg a Sargentini-jelentést az EP-ben. Schiffer pedig azt mondta, nem tér vissza, bár Szabó szerint ez komolyan felmerült.
hvg.hu
Nem hagyta szó nélkül az LMP-ből kilépő Szél Bernadett távozását legnagyobb pártbeli kritikusa, Sallai R. Benedek. A LMP volt országos elnökségi titkára szerint Szél a pártban "jó ideje csak rombolt, pusztított" és saját, LMP-n kívüli jövőjét építette fel, a szervezet megállíthatatlan összeomlása azonban nemcsak az ő hibája, hanem a tagságé is, amely asszisztált ehhez.
hvg.hu
Gyerekes fake news – mondta Schiffer András arra, hogy felvetődött a pletyka, visszatér az LMP-hez. Mindössze annyi történt, hogy a napokban lepapírozzák, ahogy eddig, úgy ezt követően is az ügyvédi irodája látja el a frakciót jogi tanácsokkal. De a politikától továbbra is távol tartja magát Schiffer.
Tóth Richárd
A hírek folyamatos feldolgozását végzi a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a Magyar Távirati Iroda épületében.
hvg.hu
Az LMP korábbi társelnöke szerint lehet egymással szórakozni, de ha bűncselekménnyel vádolják egymást párton belül, az már furcsa dolog. Szél azt ígérte: a tárgyalóteremben újra találkoznak Sallaival.
hvg.hu
Szél Bernadettnél betelt a pohár. Az LMP korábbi kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Szabó Szabolccsal együtt távozik az ökopárt frakciójából – értesült hétfő délután a hvg.hu és az Index.
hvg.hu