Új korszak jön: egy évtizeden belül elektromos repülőkön utazhatunk
A váltás nemcsak a környezetnek, de a légi iparnak is jót tenne, amely csak tavaly mintegy 51 ezer milliárdot költött üzemanyagra.
A váltás nemcsak a környezetnek, de a légi iparnak is jót tenne, amely csak tavaly mintegy 51 ezer milliárdot költött üzemanyagra.
Cseh Katalinék is az érintett géppel utaztak volna, de nem tudtak, mert a járatot törölték. Az EP-képviselő szerint sem szállást, sem más segítséget nem kaptak.
Új opció vált lehetővé a hivatalosan is harmadik nemű utazóknak.
A vezérigazgató szerint egy gép meghibásodott, ezért csak egy kisebbet tudtak küldeni az utasokért, ez okozta a problémát.
Az AirHelp a pontosságot, a kiszolgálás minőségét, és a követelések feldolgozását vette alapul a helyezéshez.
A reptéri ügyintéző kiszedte őket a sorból. A pár szerint származásuk miatt.
A Lion Air indonéz légitársaság tavaly októberben lezuhant Boeing 737 MAX 8 típusú gépén a pilóták az utolsó percekben hiába keresték a gép kézikönyvében a megoldást az ellen, hogy a járművet az új automatika folyamatosan előre dönti, kifutottak az időből, és nem tudták megakadályozni a gép tengernek csapódását – közölte a Reuters hírügynökséggel három meg nem nevezett ember, aki ismeri a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzítő felvételt.
Miután magyar idő szerint szerda este a kanadai és az amerikai hatóságok is úgy döntöttek, hogy kitiltják légterükből a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító gépeket, a gyártó közleményt adott ki. Ebben azt javasolják, hogy világszerte függesszék fel ezeknek a repülőknek a használatát.
Alex Jacquot még csak 10 éves, de papíron már egy légitársaság vezérigazgatója. A tervezés időközben viszont elakadt, így a "konkurenciához" fordult segítségért. Nem várt reakció érkezett.
Utólag még azt is letagadja a reptéri rendőrség, hogy a fosztogatások miatt rakodókra szerelt testkamerákat javasoltak, és hiába lepleztünk le egy biztonsági kockázatot, továbbra is szabadon, állandó ellenőrzés nélkül grasszálnak a rakodók. A birtokunkba került dokumentumok alapján a repülők rakterének kamerázása viszont magáncégeknek köszönhetően zajlik, de a maffiaszerű szervezettséggel dolgozó tolvajok vesztegetni próbálják és fenyegetik őket. Ráadásul hiába fülelik le az utasokat megkárosítókat, visszatérnek, holott ehhez elvileg szigorú hatósági ellenőrzésen kell átesniük. Azt is megtudtuk, milyen jól forgatják a körömvágó ollót, és miért aggódhatunk, ha a kézipoggyászunk sárga címkével mégis a raktérben köt ki.
Az Air China 188 utast szállító gépe a meleg és napos Los Angelesbe tartott Pekingből, amikor a tűzjelző váratlanul jelzett. Az már csak a landolás után derült ki, hogy tévesen.