szerző:
hvg.hu

Miután magyar idő szerint szerda este a kanadai és az amerikai hatóságok is úgy döntöttek, hogy kitiltják légterükből a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító gépeket, a gyártó közleményt adott ki. Ebben azt javasolják, hogy világszerte függesszék fel ezeknek a repülőknek a használatát.

A Boeing azt írja, bár teljes mértékben bíznak abban, hogy a 737 MAX gépek biztonságosak, óvatosságból és azért, hogy az utasok is megnyugodhassanak efelől, azt tanácsolják az amerikai repülési hatóságnak (FAA): ideiglenesen függesszék fel a teljes globális flotta üzemeltetését.

A gyártó emellett együttérzését fejezte ki azoknak az áldozatoknak a hozzátartozóival, akik életüket vesztették a Lion Air tavalyi és az Ethiopian Airlines múlt vasárnapi tragédiájában.

Azt is hangsúlyozták, hogy a Boeing számára a biztonság alapvető fontosságú, ha repülőgépekről van szó, s hogy megtesznek mindent a két baleset okainak felderítése érdekében.

Már a tragédia előtt arra panaszkodtak a pilóták, hogy gond van a Boeing Max gépével

Legalább öt pilóta fogalmazta meg aggályait a 737 Max robotpilótájával kapcsolatban, ám az amerikai légügyi hatóság (FAA) saját nyomozása semmilyen problémát nem tárt fel. Ez az a modell, amely Indonéziában és nemrég Etiópiában is lezuhant.

Ahogy korábban megírtuk, legutóbb Kanada és az Egyesült Államok tiltotta meg a légterében az érintett géptípusok közlekedését. Az etiópiai légitársaság 302-es járatának vasárnapi lezuhanása óta már több tucat ország jelentette be ugyanezt.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Harry herceg keresztapa lett

Harry herceg keresztapa lett

Ellopott szavazóurna miatt csúszik a szlovák elnökválasztás első fordulója

Ellopott szavazóurna miatt csúszik a szlovák elnökválasztás első fordulója

Undorító dolgot találtak egy halott bálna gyomrában

Undorító dolgot találtak egy halott bálna gyomrában

Sztrájktörők, riogatás és pszichés nyomásgyakorlás - hatodik napja tart a Hankook-sztrájk

Sztrájktörők, riogatás és pszichés nyomásgyakorlás - hatodik napja tart a Hankook-sztrájk

Részeg utas miatt fordult vissza a Wizz Air londoni járata Budapestre

Részeg utas miatt fordult vissza a Wizz Air londoni járata Budapestre

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében