Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Csökkentette előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a légitársaságok év végére várható profitjára, a szövetség a korábbi 35,5 milliárd dollár összesített adózott nyereség helyett 28 milliárd dollárnyi eredményre számít.
Brian Pierce, a légitársaságokat összefogó szervezet vezető közgazdásza Szöulban sajtótájékoztatón azt mondta, elsősorban a kerozin- és bérköltségek növekedése miatt jelentősen nőttek a cégek költségei, a bevételek azonban a nem, vagy alig emelkedő jegyárak miatt jelentősen nem változtak. A közgazdász kiemelte, hogy az eredmény utasonként mindössze 6 dollár (1760 dorint) nyereséget jelent, és folyamatosan csökken: a 2016-os rekord év óta a cégek jövedelmezősége minden évben romlik.
Kiemelte az áruszállítási szektor nehézségeit is, amelyet elsősorban a határon átnyúló kereskedelem és a globális GDP növekedési ütemének csökkenése idézett elő, de az országok közötti kereskedelmi háborúk is kedvezőtlenül érintik az áruszállítási üzletágat. Példaként említette a globális légi áruszállítás 40 százalékát bonyolító Ázsia-Óceániát, ahol eddig az előző évhez képest 10 százalékkal csökkent a volumen. Brian Pierce elmondása szerint a teljes évben globálisan legfeljebb 0-1 százalék körüli bővülés várható a szállított áru mennyiségében.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.