Meghalt Balázs Béla, a magyarországi és nemzetközi csillagászat meghatározó alakja
Több mint 20 évig volt az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője, hat évig a Bécsi Egyetemen is oktatott, csillagászok generációit tanította.
Több mint 20 évig volt az ELTE Csillagászati Tanszékének vezetője, hat évig a Bécsi Egyetemen is oktatott, csillagászok generációit tanította.
MTI
Sms-ben vertek át tízezreket, aztán még tapsot is vártak érte. Vélemény.
Hamarosan Ukrajnát kikerülő vezetéken is érkezhet orosz gáz Magyarországra, noha ez Amerikának nagyon nem tetszik.
HVG
Dézsi Csaba András is hangsúlyozta, hogy érdemes lett volna az orvosokat is megkérdezni az új egészségügyi törvényről. A polgármester az iparűzési adó megfelezése miatt sem boldog.
hvg.hu
Az iparhoz mérten is meglepően magas a lakosság által felhasznált energia aránya Magyarországon, a családi házak például az uniós átlagnál 10 százalékkal több energiát fogyasztanak.
hvg.hu
Az ELTE volt rektorhelyettese több évig volt elnöke az Országos Választási Bizottságnak is.
hvg.hu
Az első becslések szerint milliós kár keletkezett a szerverszobában.
MTI
MTI
hvg.hu
Jakab Péter pártján kívül nem történik látványos elmozdulás az ellenzéki térfélen.
hvg.hu
Az utolsó szerződésmódosítás alapján is át kellett volna adni a 3,7 milliárd forintos komplexumot még tavaly ősszel.
hvg.hu
Már csak egy évre szerződne az önkormányzat a Sziget Kft.-vel, és dupla pénzt kérne. A polgármester sportrendezvényeket látna szívesebben – például a Balaton-átevezést.
MTI
Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Románia után Magyarországon is elindul a Facebook tényellenőrző programja, amit az AFP, vagyis a francia hírügynökség bevonásával vezet be nálunk a közösségi oldal.
hvg.hu
Több mint 6 ezer embert ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
Csaknem 91 millió forintot kap „Idősügyi Infokommunikációs Programra” az V. kerület, a XII. kerület 225 milliót „önkormányzati fejlesztések kiegészítő munkáinak támogatására”.
hvg.hu
Komoly korrupciógyanús ügyről lehet beszélni Csárdi Antal szerint. Az LMP frakcióvezető-helyettese ezt a birtokába került vallomás alapján mondja. Az ügyben Pintér Sándorhoz fordul.
hvg.hu
Csütörtök este is elhunyt egy ember, amikor kigyulladt egy lakóház Jásziványban.
hvg.hu
A Transparency International Magyarország szerint fals érveléssel titkolja az Agrárminisztérium az adatokat.
Oroszi Babett
Nyíregyháza önkormányzata arra kéri a lakosokat, lehetőleg ne végezzenek szabadtéren munkát.
MTI
Több vezetőt előléptettek, Hajdu János vezérőrnagyból lett altábornagy.
hvg.hu
Az egészségügyért is felelős miniszter, Kásler Miklós a hatályos törvényt támogatja.