Az egészségügy helyzete és a korrupció a koronavírusnál is jobban aggasztja a magyarokat
A koronavírus-krízis közepette egyre optimistább a világ az Ipsos 27 országot vizsgáló kutatássorozata alapján, de Magyarország kilóg a sorból.
A koronavírus-krízis közepette egyre optimistább a világ az Ipsos 27 országot vizsgáló kutatássorozata alapján, de Magyarország kilóg a sorból.
hvg.hu
Dömötör Csaba elmagyarázta mi az összefüggés a migráció és a járvány között.
MTI
Az Európai Bizottság elnöke szerint álhír, amit a kormány a nemzeti konzultációban a kérdésébe fogalmazott. Kovács Zoltán szerint: Soros.
hvg.hu
Tegezve kezdi a kormány a nemzeti konzultációt, később átvált magázásba.
hvg.hu
A pluszpénzekről szóló határozat már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
hvg.hu
A tábor 21 lakójánál mutatták ki a COVID-19 betegséget.
MTI
Március elején sokadjára hosszabbították meg a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározat szerint milliárdokat juttat erre a kormány.
hvg.hu
A miniszterelnököt Aleksandar Vucic, Szerbia elnöke fogadta, akivel a migrációról is tárgyalnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Konfliktushoz vezethet Törökország és Görögország között a menekülthelyzet? Hogyan csapódik le Orbán Viktor migránsellenes retorikája a menekültválság frontvonalán? Helyszíni beszámoló és háttérelemzés Fokasz Nikosz szociológussal.
hvg360
Mire egyet pislogott, minden megváltozott Görögországban – értékeli az athéni helyzetet Káki Báli. Az Avgi napilap főszerkesztőjét, Alexisz Ciprasz volt kormányfő tanácsadóját az elmúlt hetek eseményeiről kérdeztük.
A nem EU-s államok az uniótól és a menekültektől is pénzt akarnak, így folytatódik a húzd meg, ereszd meg játék.
Infografikán mutatjuk a számokat, a kiinduló és a célországokat, a menekültek útvonalait.
HVG
A török elnök Brüsszelben a NATO főtitkárával, az Európai Tanács, valamint az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, és egyértelművé tette, mit akar.
MTI
A görög kormány közzétett vasárnap egy videófelvételt, amelyen az látszik, hogy egy katonai jármű elbontja a török oldalon a két országot elválasztó határkerítést.
MTI
Az égei-tengeri migránsútvonal lezárását Recep Tayyip Erdogan török elnök rendelte el, arra hivatkozva, hogy a Görögországba vezető tengeri út nem biztonságos.
hvg.hu
A kormány a döntés meghozatalakor külön tekintettel volt a Törökország felől elindult migránsáradatra, annak biztonsági és járványügyi kockázatára.
MTI
A törökök szerint közel ötezer menekült próbált visszajutni az országba, de nem fogják engedni.
hvg.hu
A migrációs helyzet is témája volt a megbeszélésnek.
MTI
Bízzanak bennem – kérte a miniszterelnök hallgatóságát.
Tóth Richárd
Maga a kormánypárt közölte, milyen témákat érintenek majd a Fidesz balatonfüredi frakcióülésén. Az eseményt ma délután tartják.
hvg.hu