Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az elmúlt két évben Magyarországon alig csökkent a népesség. 2020 elején mindössze 3000 fővel éltek keveseben az országban, mint egy évvel korábban. Ennek az oka azonban nem a születések és meghaltak arányának kedvező változása.
Az idén év elején 9 millió 770 ezer ember élt Magyarországon. Ez 65 éve a legkevesebb, tehát még mindig folyamatosan egyre kisebb a hazai népesség, de az utóbbi két évben a csökkenés mértéke egészen minimálissá vált. Tavaly 3 ezer, 2018-ban 5 ezer fővel mérséklődött a népességszám, ami a megelőző évek több tízezer fős zsugorodásához képest minimálisnak mondható – írja a Portfolio.
A megtorpanás annak ellenére következett be, hogy a természetes fogyás az utóbbi 20 évben igen stabilan 35-40 ezer fő körül ingadozott. Ennyivel többen haltak meg Magyarországon, mint ahányan születtek, vagyis ha csak ezen múlna a magyar népesség alakulása, akkor a 2000-es években közel 800 ezer fővel csökkent volna a magyarországi népesség.
A különbség okait a cikk szerint a migrációban kell keresni, ahol az elmúlt években két karakteres változást is láthattunk. Tavaly 39 ezerrel több ember jött be Magyarországra, mint amennyi kiment, ez pedig új csúcsot jelent és szinte teljesen kompenzálni képes a születési és halálozási folyamatokból fakadó népességfogyást.
Az évtized elejéhez képest szinte egyáltalán nem változott a nyugat-európai és a régiós bevándorlók száma. Két területről viszont érdemi emelkedés tapasztalható, elsősorban az utóbbi három évben. Ez a két terület Ázsia és Ukrajna. Nem szükséges meredek találgatásokba bocsátkozni arról, hogy vajon milyen célból jelentek meg nálunk tömegek ezekből az országokból: ők vendégmunkások. A 2017-2019-es időszak munkaerőhiánya olyan mennyiségben szívta Magyarországra a külföldieket, hogy ezzel még az ország népességének fogyását is megállította.
Természetesen 2020-ra vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, ugyanakkor erős lehet a gyanúnk, hívja fel a figyelmet a cikk, hogy a magyarországi népesség az előző két évben látottnál újra nagyobb mértékben csökkenhet. A természetes fogyással látszólag nincs több gond, mint szokott, sőt: az év első 10 hónapjában többen születtek és kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt az év utolsó hónapjai jelentős halálozási többletet hoznak, így összességében a természetes fogyás nem lesz sokkal kisebb, mint amihez az utóbbi években hozzászoktunk.
A bevándorlás a gazdasági visszaesés időszakában azonban biztosan megakadt, sőt, nagyon valószínű, hogy a külföldi munkavállalók visszavándorlása volt jellemző.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Ritka helyzet állt elő az Új gazdasági akciótervvel: a kormány 21 konkrét, számonkérhető ígéretet tett, amelyektől azt várta, hogy idén majd pörgetik a gazdaságot. Most, hogy már látszik, a gazdaság szinte biztosan nem száguld, végignéztük, melyik ígéretből mi valósult meg.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.
A Blikk úgy tudja, hogy az MTVA jogi osztálya megvizsgálta az esetet, de nem indított belső eljárást, így tehát Knézy megtarthatja az állását.