Gránátot találtak egy InterCityn Miskolcon
A rozsdás lőszerre a vonat takarításánál bukkantak rá.
A rozsdás lőszerre a vonat takarításánál bukkantak rá.
MTI
Elszaporodtak a patkányok Miskolcon – erre panaszkodnak a helyiek az RTL Fókusz című műsora szerint. Néhány nappal ezelőtt pedig arról érkeztek hírek, hogy a budapesti hidak környékén is rágcsálót láttak.
unknown
A 69 éves miskolci férfi a múlt szombat óta nem adott magáról életjelet.
hvg.hu
Ezzel szerelnék le a csapat szereplése miatt csalódott drukkereket, két százalékot kapnának a városi tulajdonrészből ingyen.
MTI
Molnár Zsolt három hónapja még kamujelöltséget vállalt lelkesedésből, hogy egy időközi választáson segítse a Fideszt. Egykori pártfogói szerinte azóta ellene fordultak, a hétvégén például kitetették a szűrét egy fesztiválról, amire érvényes jegye volt.
hvg.hu
Korlátozott a szakképzés a Miskolci Egyetemen, ezért a fiatalok a fővárosba vagy Debrecenbe mennek tanulni – és vissza sem térnek Borsodba.
hvg.hu
A Miskolc 5-0-ra kikapott a szlovák élvonalbeli jégkorong-bajnokság (Tipsport Liga) alapszakaszának 4. fordulójában. A meccs után rendbontás tört ki.
hvg.hu
A hibáról a közlekedési társaság is tud, a járművezetőket vonná felelősségre a nyitott ajtóval való elindulásért.
hvg.hu
A miskolci csapat szerint a péntek esti meccsen a szlovák szurkolói csoportok titokban hoztak huligánokat a mérkőzésre, akik rátámadtak a miskolci biztonsági őrökre. Mindkét ország szövetsége mélyen elítélte az esetet.
hvg.hu
Menő filmfesztiválokat tengerparton, pálmafák árnyékában és világvárosi nyüzsgésben szokás rendezni, de a kivétel erősíti a szabályt. Miskolc kockáztatott, akart és nyert.
Hegyi Zoltán
„Otthont csak a kultúra tud építeni, ahol a kultúra megveti a lábát, ott megmarad a remény és a bizalom” – fogalmazott beszédében Miskolc egyik alpolgármestere; az eseményen adták át a helyi Múzsa-díjat. A szép gondolatok jegyében érdeklődve vártuk, kié lesz majd az idei, 2018-as Kondor Béla-díj, melynek átadására – sok más szakmai díjjal egyetemben – ünnepélyes keretek közt a város napján, május 11-én kerítenek sort.
Műértő
Lakókkal együtt vett meg egy házat, akiket végül nem sikerült kilakoltatni.
hvg.hu
A két miskolci férfi a két ülés közötti könyöklő részbe rejtette a kábítószert, a rendőrök elég hamar megtalálták.
hvg.hu
A lakók hiába fordultak többször is az önkormányzathoz, ezért most vicces képekkel próbálják felhívni a városvezetés figyelmét a problémára.
hvg.hu
A környéken lakóknak afelől nincs kétségük, hogy az épület szép lenne, de egy ilyen fejlesztés szerintük nem való a történelmi belvárosba.
hvg.hu
Elismerték, hogy nem tilos visszazárható PET-palackból inni, de szerintük a sofőr helyesen járt el, csupán udvariatlan volt.
hvg.hu
Az eset a miskolci Auchan-Avasi kilátó járaton történt. A rendszeresen erre utazók szerint a sofőr "mindig ezt csinálja".
hvg.hu
Debrecen mellett Miskolc is versenyben volt, a nemzetközi reptér viszont komoly előnyt jelentett, így a hajdúsági város lett a befutó.
hvg.hu
Szerencsére épp arra járt néhány szolgálaton kívüli rendőr.
hvg.hu
Háromnegyed órára megbénította a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül a rendőrök vittek el.
MTI